Még a belügyminisztérium irányítása alatt maradnak a helyi rendőrségek
A kormány a múlt heti ígérete ellenére további harminc napig a belügyminisztérium irányítása alatt tartja a helyi rendőrségeket, és nem helyezi vissza az önkormányzatok alárendeltségébe – hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy a múlt héten a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviseletében Bukarestben kérték a kormányt: függetlenül attól, hogy hosszabbítják vagy sem a vészhelyzetet, helyezzék vissza a helyi rendőrségeket a belügyminisztérium irányítása alól az önkormányzatok alárendeltségébe. Akkor erre ígéretet kaptak, de mégis további 30 napig fenntartják a korábbi állapotot.
Antal Árpád szerint ez értelmetlen, hiszen a belügyminisztérium az intézményes karanténok felügyeletét bízta a helyi rendőrségre, de most ezek megszűntek, így egyetlen érv sem szól az ellen, hogy visszakerüljenek az önkormányzatokhoz. Annál is inkább, mert hónapok óta nem látják el a közösségek számára fontos feladatokat, nincs aki ellenőriznie a környezetvédelmi, építkezési, parkolási szabályok betartását a településeken.
Sepsiszentgyörgyön sem tudják visszavezetni a fizetéses parkolást, mert a bérleteseket csak a helyi rendőrség felszereltségében levő alkalmazással tudják beazonosítani. A fizetéses parkolás nem a bevételek, hanem a rend miatt fontos, hiába ingyenes a parkolás, ha nem lehet parkolóhelyet kapni a városközpontban – részletezte Antal Árpád.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34920 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34921 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni