Koronavírus Romániában: kezdenek újra megtelni a kórházak fertőzöttekkel


-A A+

A koronavírus-fertőzötteket kezelő kórházak vezetői arra panaszkodnak, hogy már nincs kapacitásuk fogadni az újabb betegeket – számolt be a román sajtó.

A Gmedia.ro összeállítása szerint a kórházmenedzserek sorra jelentik be, hogy az ágyak megteltek, már nem tudják ellátni az új eseteket a fertőzések számának növekedése miatt. Elsők között pénteken a bukaresti Matei Balș Járványkutató Intézet és a fővárosi járványkórház menedzsere panaszkodott erre.

Szombaton a bukaresti Marius Nasta Tüdőgondozó Klinika vezetője nyilatkozta azt a Digi24-nek, hogy nem tudnak újabb Covid-19-betegeket fogadni. Hasonló gondokkal küszködik a iași-i Sf. Parascheva Kórház is, ahol már csak 8 fertőzöttnek tudnak ágyat biztosítani.

Kritikus a helyzet Brassó megyében is, ahol az elmúlt két napban 60-nal nőtt a fertőzöttek száma. A Digi24 beszámolója szerint a brassói járványkórház már kénytelen a megye más egészségügyi intézményeibe irányítani az új eseteket.

Korábban a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke figyelmeztetett, hogy az elmúlt egy hétben megduplázódott az új koronavírus-fertőzések száma az előző héthez képest. Alexandru Rafila az óvintézkedések betartására intette a lakosságot.







EZT OLVASTA MÁR?

X