Medve-ügy Hargita megyében: kivár a minisztérium, tehetetlenek a vadásztársaságok


-A A+

Továbbra sem változott a környezetvédelmi minisztérium hozzáállása az egyre sürgetőbb megoldást kívánó medve-problémákhoz. Hiába írja elő törvény, hogy a populáció szabályozása értelmében úgynevezett megelőzési kilövési kvótát kell meghatároznia a minisztériumnak, a szaktárca vonakodik megtenni ezt. Eközben egyre többször jelennek meg lakott területeken a medvék Székelyföldön: az elmúlt hétvégén csak Hargita megyében kilenc alkalommal riasztották a csendőröket a települések utcáin kószáló nagyvadak miatt.

„Ugyanazt az felelőtlen, a helyzetet nem ismerő és nem értő hozzáállást tapasztaljuk az aktuális miniszter részéről, mint elődjénél. Teljesen érthetetlen számomra, hogy a törvényes előírást miért nem tartják be” – mondta el megkeresésünkre a medvék okozta gondokról Tánczos Barna szenátor. A politikus hozzátette, nagy valószínűséggel a nagymértékű környezetvédő-, "zöld" lobbinak köszönhető az, hogy a miniszter fél betartani a törvényi előírásokat, és attól tart, hogy politikai ára lesz annak a rendeletnek, amit köteles volna kiadni a megelőzési kvóták kapcsán, ezért halogatja ennek a kiadását.

„Tudjuk azt, hogy nagyon sokan azt gondolják: a medvét bántani nem szabad, mi pedig, akik nap mint nap találkozunk ezekkel a problémákkal, úgy tartjuk, hogy a medve az egy olyan vadállat, amely semmivel sem értékesebb, vagy kevésbé értékes, mint a vaddisznó, az őz, a szarvas. Ugyanúgy kell eljárni a medvékkel is, mint bármely nagyvad esetében, hiszen nem veszélyeztetett faj” – fogalmazott Tánczos Barna.

A szenátor kiemelte: a vadászati törvény elfogadását követően azonnal szorgalmazta az Európai Unióval a csatlakozási egyezményben megállapítottak újratárgyalását, valamint a medvét védett állatnak nyilvánító uniós direktíva módosítását, mivel szerinte nem tehető ugyanarra a lapra Románia Spanyolországgal, Szlovéniával, vagy akármelyik más európai uniós országgal, hiszen itt él és néhány megyére koncentrálódik az európai medvepopuláció nagy része.

Mint ismert, az elmúlt évben felvetődött, hogy a medve öt évre kikerüljön a romániai szigorúan védett fajok listájáról. Ugyanakkor decemberben a parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának együttes ülésén döntés született arról, hogy 2020-tól újra bevezetik a megelőző, beavatkozási kvótát, amelyet május 15-éig köteles kiadni a szakminisztérium. Ezt a minisztérium az eddig hatályos 140-es létszámra kiadott állományszabályozási kvótán kívül volna köteles kiadni minden évben.

Népszerűségüket féltik a politikusok

A politikus szerint a szakminiszter a közelgő választások miatt is fél, tart a népszerűség-vesztéstől. „Ez számomra teljesen elfogadhatatlan magatartás, mert a felelősség az mindig, mindenek fölött kell legyen, amikor valaki miniszteri mandátumot vállal. Ki lehet mondani azt, hogy ez a miniszter felelős mindenféle olyan esetleges támadásért, amit meg lehetett volna előzni a megelőzési kvóta kiadásával” – emelte ki Tánczos Barna.

A szenátor elmondta, hogy mindenképpen próbálnak személyes találkozót szervezni a miniszterrel, ám ennek időpontját már több alkalommal el kellett halasztani a tárcavezető vonakodása miatt. „Amikor nem az életterében találkozunk a medvével, hanem folyamatosan lakott területeken, és emiatt óriási veszélynek vannak kitéve az emberek, akkor ez a típusú passzivitás megengedhetetlen és teljesen elfogadhatatlan” – fogalmazott a politikus.

Tehetetlen a vadásztársaság

Megkeresésünkre a Csíkszeredai Vadásztársaság képviselője elmondta: a vadászati törvény értelmében ugyan köteles volna kiadni a környezetvédelmi minisztérium a kilövési kvótákat, ám ez elmaradt nem csak a medvék, hanem más nagyvadak esetében is. Olyan esetek is előfordulnak, hogy konkrét károkozás esetén sem lehet kilövési engedélyhez jutni, nem tud beavatkozni a vadásztársaság.

„Elvégeztük rendesen a vadszámlálást, dokumentáltuk, elkészítettük a jelentéseket, de semmi nem történik a minisztériumban” – hangsúlyozta a szakember. Eközben egyre nagyobb a nyomás a vadásztársaságokon, a rendőrség és a csendőrség is levéllel fordult a csíkszeredai társasághoz, hogy tegyenek valamit, mert számos riasztást kapnak a medvék felbukkanásával kapcsolatosan.

„Csak a mi társaságunk területén öt haszonállat esett medvék áldozatául mostanában: két tehenet, két lovat és egy csikót pusztítottak el a medvék. A lovat a csikójával két napja ölte meg egy medve Szentsimonban” – sorolta a károkat a vadásztársaság képviselője. Ezen kívül a társasághoz napi rendszerességgel futnak be riasztások Tusnádfürdőről és újabban Csíkszereda környékén is rendszeresek a jelzések. „Teljesen tehetetlenek vagyunk, a minisztériumtól és a kormánytól függ minden” – szögezte le a vadász szakember.

(Címlapfotó: Bodó István)








EZT OLVASTA MÁR?

X