Helyreállt a vasúti közlekedés Nagyenyeden, de számos utat és hidat megrongált az ár


-A A+

​Jelentős károkat okozott Nagyenyeden az elmúlt 15 év legnagyobb árvize: utakat és hidakat mosott el a megáradt Enyed-patak, és a magánlakásokban is tönkretett a berendezést, a használati eszközöket a kedd hajnalban történt katasztrófa.

Lőrincz Helga, a város alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta: kedd óta szerencsére nem jött újabb árhullám – bár szerdán is esett az eső –, így a kármentésen és a pusztítás eredményeinek összesítésén dolgoznak az enyediek. Szerdán öt családot a biztonság kedvéért a városi sportcsarnokba költöztettek, ahol a helyi karitatív szervezetek és az önkormányzat gondoskodott róluk.

„Nem vált lakhatatlanná a házuk, tehát nem kellett volna kilakoltatni őket, de velük közösen döntöttünk úgy, hogy átmenetileg a sportcsarnokban helyezzük el őket, mert a víz annyira kimosta az utat a portáik előtt, hogy a bejárat megközelítése lett veszélyes. Sok kisgyerek volt közöttük, mintegy harminc főről van szó, de azóta sokan közülük már visszatértek otthonaikba” – mondta.

A közösségi összefogás hegyeket tud megmozgatni! Érezni és látni ahogyan az emberek képesek áldozatot hozni,tenni...

Közzétette: Lorincz Helga – 2020. június 23., kedd

Az Enyed-patak legutóbb 15 évvel ezelőtt okozott ekkora árt, mint a keddre virradó éjszaka. Egy másik, névtelen patak is kilépett a medréből. „A város felet van egy Szabaderdő nevű terület, ott található a helyiek által Aranyforrásként ismert csobogó, abból folyik ez a kis erecske, ami most tajtékossá vált a heves esőzésektől" – magyarázta az alpolgármester.

Az áradás pincéket és lakásokat öntött el, ezenkívül több kisebb hidat is megrongált, ráadásul úgy, hogy a létesítményeken leszakított a hídfőkről. Lőrincz Helga szerint ezek nem főbb közlekedési útvonalakon vannak. Veszélyben volt a vasúti híd, ami miatt kedden le is állították a vonatközlekedést, de az alpolgármester szerint ez már helyreállt.








EZT OLVASTA MÁR?

X