Már majdnem hivatalos: nem lesznek újabb lazítások július elsejétől
A július elsejére tervezett további korlátozás-feloldások elhalasztását javasolja a kormánynak a járványügyi szakértői csoport – közölte hétfő este az egészségügyi miniszter.
Nelu Tătaru a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva számolt be a tudományos testület üléséről. A kormány a szakértői csoport ajánlásai alapján dönt hétfő este a jelenlegi korlátozások esetleges lazításáról.
A tárcavezető elmondta, a szakértők az ülésen elemezték a járvány alakulását az elmúlt két hétben. Megállapították, hogy az új fertőzések, az intenzív osztályra utalt betegek és az elhalálozások száma is nőtt. Ezért a járványügyi szakértői csoport azt tanácsolja a kormánynak, hogy ne oldja fel a jelenlegi korlátozásokat.
Az eredeti elképzelések szerint július elsejétől megnyíltak volna a vendéglők beltéri helyiségei, a fedett úszómedencék, a játszóterek és a bevásárlóközpontokban működő éttermek. Erre azonban a jelek szerint már nem kerül sor.
Nelu Tătaru a lakosságot okolta a fertőzésszámok növekedéséért, szerinte az emberek egy része nem vette komolyan a vírus elleni védekezést. „Nálunk még nem ért véget a járvány első hulláma. Arra kérem a honfitársaimat, nézzenek körül. Láthatják, hogy mi történik a kórházak intenzív osztályán, láthatják, hogy egy makkegészséges 31 éves fiatal is belehalhat a betegségbe” – fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető közölte: a jelenlegi korlátozások részleges feloldása csak akkor várható, ha egy héten keresztül stabilan csökkent a napi új igazolt esetek száma. A helyzet azonban jelenleg távolról sem biztató, az intenzív osztályon ápolt több mint 200 beteg felét a lélegeztető gépek tartják életben.
Nelu Tătaru újra meglebegtette: kijárási korlátozások bevezetését fontolgatják a hatóságok azokon a településeken, ahol fertőzési gócpontok alakulnak ki. A miniszter már korábban beszélt arról, hogy 4 százalékos az átfertőzés Romániában, a járvány „hangsúlyosan” a csoportos fertőzés szakaszában van.
"Fertőzési gócpontok alakultak ki idősotthonokban, kórházakban. Ezeket egyelőre ellenőrzés alatt tartjuk. De azt fontolgatjuk, hogy egyes településeken kijárási korlátozásokat vezessünk be. Felmérjük a helyzetet, és az eredmény függvényében döntünk" – mondta a tárcavezető.
Cikkünk frissül
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni