Szigorodnak az ellenőrzések a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében


-A A+

A koronavírus-járvány fékezését célzó ellenőrzésekről egyeztetett pénteken a belügyminisztérium vezetősége a prefektusokkal, valamint az illetékes szervek képviselőivel.

A távértekezleten Marcel Vela belügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy az óvintézkedéseket megszegők felelőtlensége miatt kárba veszhet mindaz, amit járvány tekintetében közös erővel sikerült eddig elérni, ezért éberségre van szükség a következő időszakban a hatóságok részéről.

"Fel kell lépnünk az emberek egészségének védelme érdekében, különben felborul a gazdasági és társadalmi életünk. Szakmaiságot és szigort kérek önöktől, ugyanakkor azonban kellő körültekintést is, hogy ne essünk túlzásokba, és túl toleránsak se legyünk" - fogalmazott Vela.

Bogdan Despescu belügyminisztériumi államtitkár hangsúlyozta, a következő két hétben foganatosítandó intézkedések fő célja az új koronavírus terjedésének megelőzése, nem pedig a bírságolás.

Az ülésen döntés született arról is, hogy a prefektusok irányításával valamennyi megyében létesül egy-egy operatív bizottság, amely az adott helyzet függvényében elrendeli az ellenőrzések szigorítását. Az ellenőrzéseket rendőrökből, csendőrökből, katonai tűzoltókból, helyi rendőrökből, továbbá a területi munkafelügyelőség, az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság, a fogyasztóvédelem és más illetékes hatóságok képviselőiből álló csapatok végzik majd.

A belügyi illetékesek szerint részben a rendellenességekről érkezett bejelentések alapján ellenőriznek majd, ugyanakkor azonban a zsúfolt helyeken, bevásárlóközpontokban, piacokon, vásárokon, strandokon, teraszokon, szabadtéri kluboknál is vizsgálódni fognak. Emellett külön figyelmet szentelnek a tengerparti és hegyvidéki üdülőtelepeknek, és ellenőrizni fogják a belföldi és nemzetközi személyszállítást is.

A gyors közbelépés érdekében egy zöldszámot is létesített a belügy, ezen jelenthetik az állampolgárok, ha szabályszegést észlelnek. A 0800800165-ös szám július 4-én éjféltől lesz hívható.







EZT OLVASTA MÁR?

X