Maszk és távolságtartás nélkül tüntettek Bukarestben a „karanténtörvény” ellen


-A A+

FRISSÍTVE - Mintegy 200 személy tüntetett a bukaresti Győzelem téren a „karanténtörvény” ellen vasárnap este. A fővárosi Antipa Múzeum előtt összegyűlt tömegben minden korosztály jelen volt, nem viseltek maszkot és nem tartották be a járvány miatt előírt távolságot sem, tudósít a G4Media.ro.

A tüntetők ikonokat hoztak magukkal és imádkoztak. A csendőrök figyelmeztették a csoportosulás tagjait, hogy bírságra számíthatnak a járvány terjedésének megelőzésére irányuló szabályok be nem tartásáért.

 

Az eseményt a Facebookon hirdették meg, egyik szervezője egy fiatal nő, Iosefina Pascal, akinek a neve a romániai bulvársajtóban ruhatervezőként, összeesküvés-elméletek terjesztőjeként, az Antena 3 televízió 100 România versenyének résztvevőjeként jelent meg. Pascal Facebook-bejegyzésében az Egészségügyi Diktatúra Törvényének nevezi a „karanténtörvényt”.

Mint írtuk a Szociáldemokrata Párt (PSD) kérésére hétfőre halasztotta a szenátus jogi bizottsága a szavazást a járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló tervezetről. Ha a jogszabályt a szenátus is elfogadja és az államfő is kihirdeti, akkor a hatóságoknak ismét lesz jogalapjuk a Covid–19-betegek és a fertőzésgyanús személyek kórházba utalására, otthoni elkülönítésére, illetve hatósági karanténba elhelyezésére.

FRISSÍTÉS: A tüntetőket összesen 16500 lejre büntették a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X