Csíkszeredai Kórháznapok: el kell kerülni az egészségügyi dolgozók kimerülését
A koronavírus-járványra tekintettel ebben az évben rendhagyó körülmények között tartották meg a IV. Csíkszeredai Kórháznapokat. A negyedik alkalommal megszervezett eseményen szombaton online előadások keretében ismertették az egészségügyi intézmények szakemberei a koronavírus-járvány alatt felhalmozott tapasztalataikat, valamint intézmények közötti megállapodásokat is kötöttek.
A konferencia vendégeit, előadóit köszöntő Dr. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, elmondta: a megyei kórház fejlesztései és az orvosok szakmai fejlődése sem állt meg az utóbbi hónapokban. Mindezek mellett azonban jelentősen átalakult az intézmény működése. „Fenntartva az osztályok működését és az egészségügyi szolgáltatások minőségét, új ellátó vonalak jöttek létre” – fogalmazott az igazgató.
Száz új orvoslakás épülhet
Fontos bejelentést tett Borboly Csaba, az intézményt fenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke: az elkövetkező négy évben további száz orvoslakás építését tűzték ki célul a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház számára. A beruházások előtt azt követően nyílhat szabad út, hogy a csíkszeredai városvezetésének átadta az ehhez szükséges területet.
"Nagyon fontos, hogy évről évre számba tudjuk venni fejlesztéseinket, a szakmai fejlődést és azokból tanulva további célok mentén tudjunk együtt gondolkodni. Öröm látni, hogy a fejlődés sokszor napról-napra látható. Az intézmény 2017-es állapota óta ma már dinamikusan zajlanak a fejlesztéseink. A következő tanácsülésen már az utolsó épületblokk építéséhez is meghozzuk a szükséges döntéseket, amelyben azon osztályok kapnak helyet, amelyek jelenleg külső épületekben, a város más részein folytatják tevékenységüket" – vázolta fel a terveket a megye elöljárója, gratulálva a kórház vezetőségének és munkaközösségének a kifejtett munkáért.
Ion Proca, Hargita megye prefektusa videóüzenetben köszönte meg az egészségügyi szakembereknek az elmúlt hónapokban kifejtett erőfeszítést. Mint mondta, kórházaink egészségügyi tevékenysége kiemelten fontos, a humanerőforrás pedig kiemelkedően jó a csíkszeredai kórházban.
Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője örömét fejezte ki, hogy ebben a helyzetben is megszervezték a Csíkszeredai Kórháznapokat. Mint mondta, a koronavírus-járvány alatt is folyamatos a tanulás, az egészségügyi intézmények és a szakemberek azon dolgoznak, hogy a lehető legjobban érjen véget a járvány. A közegészségügyi szakember kiemelte: Hargita megye a járvány terjedését illetően atipikus, ugyanakkor szerencsés helyzetben találta magát. Tekintve, hogy megyénket utolsóként érte el a járvány, volt idő azon intézkedéseket meghozni, amelyekkel az intézmények felkészülhettek a vírus megjelenésére.
Elkerülni a kimerülést
Dr. Sergiu Sîngeorzan, a megyei kórház járványtani főorvosa összefoglalta a koronavírus-járvány helyzetét Hargita megyében, majd felhívta a figyelmet az elkövetkező időszak kihívásaira. Mint kifejtette: az egészségügyi intézmények dolgozói nehéz időszakon vannak túl, biztosítani kell a folyamatos ellátást, ehhez pedig a szakemberek kimerülését is el kell kerülni. Továbbá a megnövekedett tesztelési igényre is fel kell készülni, valamint az esetleges átstrukturálásokra.
A tanácskozás során a székelyudvarhelyi, a sepsiszentgyörgyi, a nagyváradi, a zilahi, a balassagyarmati kórházak képviselői beszámoltak az esetek számának alakulásáról, a meghozott intézkedésekről, továbbá megosztotta tapasztalatait angliai ápolói szakértő, magyarországi egyetemi szakember és hazai egészségügyi elemző is.
A szakmai előadások mellett együttműködési megállapodást kötött a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a Békés Megyei Központi Kórházzal, a Bajai Szent Rókus Kórházzal, valamint a Gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézménnyel. A magyarországi intézmények mellet a Zilahi Megyei Sürgősségi Kórházzal és a Nagyváradi Klinikai Megyei Sürgősségi Kórházzal is hasonló megállapodás született. Az együttműködés az egészségügyi szolgáltatások bővítését, minőségének fejlesztését, valamint a közös kutatói munkát segíti elő.
A IV. Csíkszeredai Kórháznapok konferenciája visszanézhető az intézmény Facebook-oldalán.
(Borítófotó forrása: Hargita Megyei Sürgősségi Kórház)
- 33198 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33203 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni