Koronavírus: nem tartja kizártnak Orban a helyi korlátozások bevezetését


-A A+

Amennyiben a napi új esetek száma meg fogja haladni az 1000-1200-at, bizonyos vidékeken, ahol a legnagyobb a járvány közösségi terjedése, lehetséges, hogy sor kerül korlátozó intézkedésekre, karantén elrendelésére – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök.

„Nem szeretnénk már semmiféle korlátozó intézkedést meghozni. Nem akarunk abba a helyzetbe kerülni, hogy erre kényszerüljünk. De ha az esetszám meghaladja az 1000-1200-at, már megközelítjük a kockázati küszöböt, és abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy kénytelenek leszünk korlátozásokat, például karantént bevezetni azokon a vidékeken, ahol a legnagyobb a járvány terjedésének kockázata. Ezek az intézkedések helyi, vagy regionális jellegűek lennének” – mondta Orban a Digi 24 hétfő esti műsorában.

A kormányfő szerint helyi jellegű karanténról lenne szó: például falvakat, városrészeket helyeznének vesztegzár alá, helyzettől függően.

A kormány sajnos nem tudta folytatni olyan ütemben a lazításokat úgy, ahogy eltervezte, pedig nagyon jól kidolgozták a tervet a korlátozó intézkedések fokozatos feloldására – állította a miniszterelnök, aki azt is felvetette, hogy sajnos sok olyan személy van, aki áldozatul esett a vírustagadó elméleteknek, és semmibe vette a járvány megfékezését elősegítő szabályokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X