Vass Levente szerint a valós napi fertőzésszámokat közölték eddig a hatóságok
Vass Levente parlamenti képviselő szerint a naponta jelentett új esetszámok nem tartalmazták a már pozitívan diagnosztizált személyek újratesztelésének a pozitív eredményeit. Az orvos-politikus annak kapcsán nyilatkozott a Maszolnak, hogy kedden a kormányfő kijelentései alapján azt írtuk: ezentúl az új koronavírusos esetek „valós” számát fogják közölni a román hatóságok annak következtében, hogy új típusú jelentéstételi kötelezettséget vezetnek be az új fertőzések napi számának közlésekor.
„Az én tudomásom szerint az eddig jelentett új esetszámok nem tartalmazták a már igazolt fertőzöttek újratesztelésének a pozitív eredményeit. A nyilatkozott napi esetszám az új eseteket tartalmazta” – jelentette ki portálunknak az RMDSZ Maros megyei képviselője, aki orvosi megközelítésből sem hiszi el, hogy másként történt volna.
Kedden arról számoltunk be, hogy Ludovic Orban miniszterelnök a közegészségügyi igazgatóságok vezetőivel tartott videokonferencia végén bejelentette: új típusú jelentéstételi kötelezettséget vezetnek be a koronavírusos megbetegedések napi számának közlésekor, külön fogják közölni a napi új fertőzöttek, illetve az újratesztelt, és pozitívnak vagy negatívnak minősülő személyek számát.
Vass Levente elmondta, valószínűnek tartja, hogy hiba csúszott a miniszterelnök nyilatkozatába. Szerinte elképzelhető: abbéli igyekezetében, hogy a koronavírusos esetszámok kommunikálási módjának átláthatóbbá tételét bizonygassa, Ludovic Orban túlzottan kihangsúlyozta, hogy „külön” fogják ezeket az adatokat közölni.
A képviselő azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Ludovic Orban összetévesztette a tesztelések számát az esetszámmal, a karanténtörvény ugyanis arra kötelezi a hatóságokat, hogy ezentúl naponta jelentsék, az elvégzett tesztekből hányat végeztek olyan személyeken, akiket először teszteltek, és abból hány eset lett pozitív.
„Holnaptól (szerdától - szerk. meg.) sokkal több értelmezhető információt fog számunkra jelenteni a tesztek száma, amit naponta közölnek, hiszen eddig nem tudtuk, hogy hány volt ismételt teszt, és hányat végeztek olyan embereknél, akiket első alkalommal teszteltek” – tette hozzá az orvos-politikus.
Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár egy héttel ezelőtt a román közszolgálati televízió meghívottjaként is arról beszélt, hogy a naponta jelentett esetszámok csak az újonnan igazolt megbetegedéseket tartalmazzák, az újratesztelések pozitív eredményeit nem. Hozzátette, elképzelhető, hogy a járvány legelején történtek kavarodások ilyen téren, de ezt orvosolták, és már hónapok óta csak a napi új esetszámokat jelentik.
(Címlapfotó forrása: Agerpres)
- 33317 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33319 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33319 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33320 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33321 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33322 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni