Mégis tranzitálható Magyarország magyar okmányokkal
A csak magyar okmányokkal rendelkező személyek is tranzitálhatnak Magyarországon keresztül, közölte a magyar rendőrség tájékoztatására hivatkozva Facebook-oldalán a Kolozsvári Főkonzulátus.
Mint írtuk, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa kedden korábbi cikkünkre reagálva cáfolta, hogy a román-magyar kettős állampolgárok csak magyar útlevéllel rendelkező kiskorú gyerekei átutazhatnak Magyarországon, most azonban azt közölték, hogy ez a lehetőség mégis megnyílt a nyaralni induló romániai magyar családok előtt.
A főkonzulátus arra is felhívja a figyelmet, hogy a Magyarországot tranzitálók az országon való áthaladás során nem hagyhatják el a tranzitútvonalakat és pihenőt csak az erre kijelölt helyeken tarthatnak.
A július 15-től, a koronavírus-járvány elleni védekezésül hozott magyar beutazási korlátozások értelmében a sárga zónásnak nyilvánított Romániából karantén-kötelezettség terhe mellett lehet belépni Magyarországra, a vesztegzár pedig csak két negatív koronavírus-teszttel váltható ki.
Ez az intézkedés nem vonatkozik a tehergépjárműveket vezető vagy az országot más célból (nyaralás, munkavállalás stb.) tranzitáló külföldi állampolgárokra. Továbbá a jogszabály meghagyta azt a lehetőséget a Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai számára, hogy a határtól számított 30 kilométeres sávon belül legfeljebb 24 órán át tartózkodhatnak az ország területén korlátozás nélkül.
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni