Új szolgálati fegyvert kapnak a romániai rendőrök
Legújabb generációs Beretta pisztolyokkal szerelik fel a Román Rendőrséget, jelentette be szerdán Marcel Vela belügyminiszter.
A pisztolyokat Romániában szerelik össze a Romarm vállalatnál, így rendkívül jó áron jut hozzá a felszereléshez a rendőrség, a piaci ár feléért szerzi be a fegyvereket, mutatott rá a belügyminiszter, aki szerint ez egy rendkívül fontos, de szükséges lépés a normalitás, a rendőrök biztonságának megerősítése felé, és hatékonyabbá fogja tenni a rendőrség munkáját, a bűnüldözést. Vela szerint az elkövetkező két hónapban minden rendőr megkapja az új szolgálati fegyvert.
A bűnözés „nem áll egy helyben”, hanem korszerűsödik. „A bűnözőknek utolsó generációs kocsijuk, fegyverük van, rendőreinknek pedig Makarov pisztoly, vagy 1974-es Carpaţi pisztoly volt a szolgálati fegyverük; ez pedig egyenlőtlen erőviszonyt jelentett az összetűzésekben” – mutatott rá Vela.
A miniszter szerint azonban nem csak új fegyverekkel látják el a rendőrséget, hanem testkamerákat, elektromos sokkolókat, golyóálló mellényeket, védősisakokat szereztek be, tehát mindazt, amire egy rendőrnek szüksége van, „ha olyan küzdelembe veti magát, amelyben akár az életét veszélyezteti”.
Vela szerint egy Beretta pisztoly beszerzési ára 1940 lej áfá-val együtt, tehát megközelítőleg 400 euró, míg a piaci ár 700-tól 1000 euróig terjed.
A miniszter megemlítette még, hogy a határrendészetnek és a csendőrségnek is szüksége van a felszerelés felújítására; de a gépkocsiparkot és az épületeket is korszerűsíteni kell, és a minisztérium 2021-ben folytatni fogja a beszerzéseket.
Liviu Vasilescu rendőrkvesztor, az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) parancsnoka pedig elmondta, hogy a rendőrség vezetősége számára prioritást jelent a munkakörülmények javítása.
„Az IGPR 25 ezer Beretta pisztoly beszerzésére kötött szerződést. Az első 5000-et már megkaptuk, és kiosztjuk a területi kapitányságoknak” - mondta Vasilescu.
- 33241 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33243 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33243 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33245 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33246 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33246 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni