Újabb forrásokat fordítanak az udvarhelyszéki utakra – a helyiek közlekedésbiztonsági problémákra panaszkodnak


-A A+

További 11,3 millió lejt foglaltak be a Hargita megyei tanács költségvetésébe a jövedéki adó visszaosztásából, amiből több mint nyolcmillió lejt a megyei utak munkálataira fordítanak – közölte a napokban Borboly Csaba megyei tanácselnök, akit a helyiek megyei utakkal és közlekedésbiztonsággal kapcsolatos panaszaira is reagáltattuk. 

A pénzből Udvarhelyszékre is jut, például a 135-ös út Etéd–Siklód–Maros megye határa közti szakaszán a támfalak és átereszek mellett az út alapját is szeretnék befejezni, illetve Székelyszentkirály és Oroszhegy között szeretnék folytatni a járdák építését a megyei út mentén.

A pénz mellett azonban panaszból is kijut az Udvarhelyszéket behálózó megyei utakra. Nem is annyira az utak állapotára vonatkozóan – mert ha nem számítjuk a természeti erők előre nem látható „durva közbeavatkozása” okozta omlásokat, süllyedéseket, Udvarhelyszéken a megyei utak állapota viszonylag jónak mondható –, hanem a közlekedésbiztonság, pontosabban az útfestések hiányára vonatkozóan. 

Ezek közé tartozik a Felsőboldogfalva és Homoródszentpál közötti 132-es, illetve a Homoródszentpáltól Brassó megye határáig húzódó 132B jelzésű megyei út, amelyeken elhanyagolták az útburkolati felfestések frissítését. Ezekre az utakra (ahogy Udvarhelyszék több részén) nemrég forgalomlassító „rezonátorok” kerültek fel, amelyek csökkentik a balesetveszélyt, viszont hiányzik a felezővonal és az útperem megfelelő jelzése, ami a szembejövő forgalom fényében akár életveszélyes is lehet.

Arra a kérdésünkre, hogy miért hanyagolták el éveken keresztül az útburkolati felfestések frissítését, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta: „a megyei utak festésével 2016. óta kiemelten foglalkozunk, nagyobb költségvetéssel és munkával igyekszünk biztonságosabbá tenni útjainkat”. 

A megyei tanácselnök megjegyezte, hogy a 131-es jelzésű úton tavaly a megyehatár és Homoródszentpál között festettek, illetve, hogy folyamatban van egy felújítási terv elkészítése erre az útszakaszra. „Idén már javában zajlanak a megyei utak festései, ma (július 26-án – szerk. megj.) Udvarhelyszéken is elkezdik a gyalogátjárók és hosszanti sávok festését, augusztus végére kell elvégezzék ezeket a munkákat” – tudatta Borboly Csaba.

Nem létező fekvőrendőrt jelző tábla

Emellett Fenyéden arra panaszkodnak, hogy a településen tévesen jeleznek egy fekvőrendőrt a figyelmeztető táblák. 2017 őszén több udvarhelyszéki községben – Nagygalambfalván, Bögözben és Fenyéd községben – összesen 12 fekvőrendőrt helyeztek el a településeken áthaladó megyei útra, a kezdeményezés azonban nem aratott osztatlan sikert a sofőrök körében, és a kedélyeket tovább borzolta, hogy a figyelmeztető táblákat csak később, két hétre rá helyezték ki. 

A 2017-es év végéig ezért mindet eltávolították, és Borboly Csaba akkor arról számolt be, hogy a lejáró és az ősz folyamán újra kiírandó forgalombiztonsági elemek kihelyezésére vonatkozó közbeszerzésbe belefoglalják az aszfaltból készült szigetek kialakítását is. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy ez miért nem valósult meg, és a figyelmeztető táblák miért maradtak azóta is a helyükön, a megyeelnök későbbre ígérte válaszát. 

Bicikliútra várnak Felsőboldogfalván

A felsőboldogfalviak ugyanakkor egy bicikliút hiányát kifogásolják. 2014 márciusában Együtt a bicikliútért címmel civil mozgalom indult, a kerékpárosok felvonulást is szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a már korábban is tervezett Felsőboldogfalva-Székelyudvarhely-Zeteváralja közötti bicikliút megépítésének szükségességére.

Három évvel később, 2017-ben Borboly Csaba megyeelnök, Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester, Sándor József, Felsőboldogfalva község polgármestere és a helyi civilek konzultációt tartottak a község határában, ahol az elöljárók elmondták, bicikliutat terveznek Székelyudvarhelytől, Felsőboldogfalván keresztül egészen Székelykeresztúrig.

„Amennyiben június végéig sikerül összeállítani a terveket és benyújtani az európai uniós pályázatot, jövőre elkezdhetik a munkálatokat a megyei út ezen szakaszán” – mondta akkor Borboly Csaba, arra is kitérve, hogy ha ez nem sikerül, akkor a projektet a következő évi, 2018-as költségvetésből, önerőből valósítanák meg.

Erre is rákérdeztünk Borboly Csabánál, aki elmondta, hogy sajnos lekéstek az uniós finanszírozásról, dolgoznak a pénzforrások előkerítésén, de a décsfalvi híd elkészítését nagyobb prioritásként kezelik, így a saját költségvetésből származó pénzeket inkább arra a beruházásra költik. „Jelenleg azon megyei szakaszok a legfontosabbak, amelyek Udvarhelyszék több kistelepülését a Székelyudvarhelyhez vagy Székelykeresztúrhoz csatolják, biztosítva, hogy a kistérségek átjárhatók, megközelíthetőek legyenek” – nyilatkozta a Maszolnak Borboly Csaba.








EZT OLVASTA MÁR?

X