Családbarát vendéglátóhelyeket kínál Hargita megye


-A A+

Nagyszabású sajtóesemény keretében osztották ki szerdán Székelyudvarhelyen az első 52 „Family-friendly” minősítést. A családbarát vendéglátóhelyek Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás kezdeményezésére kaphatják meg az újfajta besorolást. Székelyföld turisztikai kínálatának bővítése és idegenforgalmi vonzerejének növelése a cél.

A székelyudvarhelyi Septimia Resortban megszervezett eseményen felszólaló Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta: sokan nevezik Székelyföldet „kis Svájcnak”, vagy „kis Tirolnak”, azonban a térségnek a saját egyedi értékeire építve kell emelnie a megye turisztikai desztinációját arra a szinte, amit az említett helyek képviselnek.

„Van erre lehetőségünk, mert olyan értékekkel, olyan helyi termelőkkel, olyan tájakkal rendelkezünk, amelyek egyedivé tesznek bennünket az egész világon. Erre lehet és kell is alapozni. Ezért indítottuk el a Family Friendly projektünket is, amivel segíteni szeretnénk azoknak a turisztikai vállalkozóknak, vendéglátósoknak, akiknek az elmúlt fél évben vagy teljesen be kellett szüntetniük a működtetésüket, vagy pedig részlegesen tudnak működni” – mondta az alelnök.

Bíró Barna Botond kiemelte: a minősítést komoly kritériumrendszer alapján ítélték oda. A politikus kiemelte: a turizmus olyan ágazat Hargita megyében, amely fontos jövedelemforrás lehet. „Olyan értékeket teremtünk ebben a megyében, amelyekre joggal lehetünk büszkék, amelyeket bátran kínálhatunk a világ bárhonnan érkező embereinek” – emelte ki Bíró Barna Botond, hozzátette: a turizmus az a terület, ahol a konkurencia is segít, ezért fontos a szolgáltatók összefogása, együttműködése.

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke hangsúlyozta: az elnyert minősítések nem csupán az azt megkapó idegenforgalmi vállalkozásoknak fog plusz bevételt jelenteni, hanem a helyi termelőknek is. „Ha a vendéglátást tényleg összefüggésében fogjuk szervezni, teljes szélességében igyekszünk befogni, akkor nagyon sok szereplő kap ezzel lehetőséget” – emelte ki az elöljáró.

Kulcs a kommunikáció és a programkínálat

Răzvan Pascu turisztikai marketing szakember, a projekt kidolgozásában a kezdeményezők partnereként kiemelte: az ágazat szereplőinek a székelyföldi turisztikai lehetőségek kiaknázásához tudniuk kell eladni a szolgáltatásokat. A szálláshelyek, szervezők turisztikai kínálata kapcsán Pașcu elmondta, kulcsfontosságú a megfelelő, többnyelvű kommunikáció. A különböző internetes felületeken ma már elengedhetetlen, hogy a magyar mellett románul, angolul is megjelenjenek a különböző ajánlatok.

A szakember arra is kitért, hogy a turisztikai kínálatok összeállításakor célszerű arra törekedni, hogy a szolgáltatók komplex csomagokat kínáljanak, igyekezzenek lefedni a kirándulók napjait akár órára lebontott ajánlatokkal. Răzvan Pașcu hangsúlyozta, érdemes kínálni a vendégeket a kifejezetten helyi jellegzetességekkel, ne ugyanazt az ételt kapják, amit egy bárhol máshol megtalálható vendéglőben, szálláshelyen is elfogyaszthatnak.

Az esemény végén kiosztották a projekt során odaítélt Family-friendly minősítéseket.

Bloggerek és influencerek Székelyföld népszerűsítéséért

Bíró Barna Botond a Maszol érdeklődésére elmondta: a rendkívüli állapot ideje alatt látták, hogy milyen komoly nehézségekkel küszködnek a vendéglátók, hiszen az első katonai rendelettel bezárták az éttermeket, amelyek a mai napig nem működhetnek teljes kapacitással.

„Azon gondolkodtunk: hogyan tudjuk népszerűsíteni a hargitai turisztikai lehetőségeket, hogy amikor lejár a készenléti állapot és elindul a turizmus, a kirándulók tudják, hová jöhetnek és mivel szolgálunk nekik” – emelte ki a projekt kapcsán a politikus. Hozzátette: a Family-friendly arról szól, hogy komoly kritériumrendszert dolgoztak ki, amely során figyelembe vették: milyen lehetőségeket kínálnak a gyerekek számára.

„Van-e játszósarok? Van-e olyan hely, ahol rajzolhatnak? Van-e babaszék, etetőszék? Vagy van-e külön foglalkoztatás, program a legkisebbek számára” – sorolta Bíró Barna Botond. A megyei alelnök szerint a most kiosztott tanúsítványok azt jelentik, hogy aki meglátogatja ezeket a helyeket, tapasztalhatja, hogy a gyermekének, és a család egészének is olyan körülményeket tudnak biztosítani, amelyek arra bátorítják őket, hogy válasszák más alkalommal is a hasonló minősítésű szolgáltatókat.

A projekt másik része, hogy több belföldi influencert és bloggert meghívtak Răzvan Pașcu vezetésével. Bíró Barna Botond elmondta: ennek a célja, hogy a központi médiába Hargita megyét mint turisztikai desztinációt emeljék be. „Olyan jellegzetességekkel és olyan egyedi kincsekkel rendelkezünk, amire igenis büszkék lehetünk és ezt érdemes megmutatni a nagyvilágnak. Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt másfél napban több mint egymilliós lett a nézettsége az Instagram-bejegyzéseknek és Facebook-posztoknak. Mi arra számítunk, hogy nagyobb lesz az igény belföldi turizmus szempontjából Hargita megyére” – összegzett Hargita Megye Tanácsának alelnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X