A nagyikat is bevonná a gyereknevelésbe az RMDSZ


-A A+

A nagyszülőknek a gyermekek nevelésében való részvételét segítené az a törvénymódosító javaslat, amelyet Markó Attila és Máté András Levente képviselő nyújtottak be a képviselőház házbizottságához. A tervezet szabályozná a gyereket örökbefogadó és a vér szerinti szülők között felmerülő egyenlőtlen jogokat, valamint megoldásokat javasolna azokra a bevételi forrásokra, amelyeket a gyermeknevelési időszak alatt a kismamák megtarthatnak.

„Az általam javasolt módosítások két célt szolgálnak: egyrészt kiküszöbölni egy olyan megkülönböztetést, amely jelenleg az örökbefogadó szülő és a rendes szülő jogai között létezik, másrészt szorgalmazná a nagyszülők gyereknevelési támogatását, amennyiben munkanélküliek vagy már nyugdíjasok” - taglalta Markó Attila. Mint mondta, a törvényjavaslat összeállítása előtt kérdést intézett a munkaügyi miniszterhez, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy törvény különbséget tesz a vérszerinti és az örökbefogadó szülő között, amely a jogok gyakorlását és a támogatások biztosítását jelenti.

 „Ha egy másfél éves gyereket szeretnének örökbe fogadni, akkor az örökbefogadók csak a hátralevő félévben részesülnek gyereknevelési támogatásban, ráadásul nem is ugyanolyan mértékben, mint a vérszerinti szülő. A törvényjavaslatunk erre a helyzetre nyújtana megoldást, egyenlőséget biztosítana az örökbefogadó szülő és a vér szerinti szülő jogai között” – példálózott Markó.

A második javaslat a politikus szerint enyhítené "azt az érzelmi és tényleges törést", amely a gyerek két éves korában következik be, amikor a gyereknevelési szabadság lejár. "Oda kell figyelnünk a gyerekek életigényére, hiszen két éves koráig az egyik szülő folyamatosan vele van, azután viszont kénytelenek nevelőket alkalmazni a szülők. A javaslatunk erre a problémára nyújt megoldást és lehetővé tenné, hogy haa nagyszülő munkanélküli vagy nyugdíjas, egy szimbolikus összeg fejében, amely a minimálbér felét jelentené, otthon maradhasson a gyerekkel, amíg az betölti a harmadik életévét, amikor óvodába mehet ” – fejtette ki a képviselő.

A Máté András Levente Kolozs megyei  képviselő által megfogalmazott javaslatok értelmében a gyermeknevelési időszak alatt a fiatal anyukák azokkal a bevételeikkel is rendelkezhetnek, amelyekhez szerzői jogdíjas szerződések, EU-s földalapú mezőgazdasági támogatások vagy lakbérleti-szerződések alapján jutnak, ha ezek a bevételek nem az állami költségvetésből származnak, és összegük nem haladja meg a havi 600 lejt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X