Keddtől Hargita megyében is kötelezik a köztéri maszkviselést
Hargita megyében augusztus 11-től kötelezik a lakosságot, hogy maszkot viseljenek a forgalmasabb köztereken – közölte pénteken a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal.
A szájat és orrot eltakaró védőmaszk viselése kötelező lesz az állandó és ideiglenes élelmiszerpiacokon, függetlenül attól, hogy azok szabad levegőn vagy zárt térben működnek. Ugyanez a szabály vonatkozik az állatvásárokra és a hagyományos termékek vásáraira, illetve az olyan közintézmények és kereskedelmi központok külső tereire, szomszédságára, ahol sok ember fordul meg.
A zsúfolt utcák gyalogos szakaszain is kötelezhetik a maszkviselést. Nem lehet továbbá maszk nélkül semmilyen rendezvényen részt venni, sem zárt terekben, sem szabad téren.
A rendelkezés jövő kedden reggel 6 órakor lép érvénybe. A helyi önkormányzatoknak pedig hétfőig kötelességük meghatározni, hogy az adott településen mely helyszínek esnek bele a fent felsorolt kategóriákba. A forgalmas utcákon megfelelő tájékoztatást kell biztosítaniuk arról, hogy mely szakaszokon kötelező a maszkviselés.
A szabály alól csak az ötévesnél kisebb gyermekek mentesülnek, mindenki más büntetésre számíthat, aki nem tartja be a szabályokat.
- 33132 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33134 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33135 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33136 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33137 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33137 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni