Online térbe költözött a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó
Vasárnap délután kezdődött el Erdély egyik legnagyobb ifjúsági keresztény találkozója, a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, közismert nevén a CSIT. A szerda estig tartó eseménysorozat a koronavírus-járvány következtében teljes egészében az online térbe költözött, de így is változatos program várja a fiatalokat, akik a szentmisék által a helyszínen is bekapcsolódhatnak a történésekbe.
„Vegyétek és egyétek” (Mt 26,26b). Ez az idei találkozó mottója. A szervezők azt szeretnék, hogy a fiatalok a fizikai távolság ellenére is érezzék és átéljék az együttlét és az összetartozás örömét.
"Meghívni akarjuk őket, a lelki elmélyülésre és az Istennel való kapcsolat építésére. Hisszük azt, hogy a program, meghívottaink, előadóink megfelelő táptalajt tudnak nyújtani erre. Hisszük azt, hogy a rendhagyó forma dacára át tudjuk lépni az akadályokat, és egyedi, kitörölhetetlen lelki élményt tudunk nyújtani a résztvevő fiatalok számára” – szögezték le a rendezvény előtt a szervezők.
A szervezőcsapat a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban rendezte be azokat a stúdiókat, ahonnan az események javát közvetítik a CSIT négy napja alatt. Kállai Emánuel, az esemény egyik főszervezője a Maszol érdeklődésére elmondta: bár szóba került az esemény elhalasztása is, ám végül az online rendezési forma mellett döntöttek. A szervező kiemelte: egy nap tapasztalata alapján jó döntést hoztak, az események nagy érdeklődés mellett és jó hangulatban zajlottak, zajlanak. A nyitó eseményt és a kezdő szentmisét is több ezren nézték meg online.
Idősebbek és tengeren túliak is bekapcsolódnak
Kállai Emánuel elmondta: bár programjaikkal elsősorban a tizenéves korosztályt célozzák meg, a szentmiséket például szívesen követik az idősebb generációk képviselői is. A szervező hangsúlyozta: a fizikai távolságok leküzdésével lehetőséget is kaptak arra, hogy színesebbé és többek számára elérhetővé tegyék a CSIT-et. Az események résztvevői között feltűntek anyaországi fiatalok és a tengeren túlról is többen bekapcsolódtak, ennek ellenére az érdeklődők többségében most is a szűkebb régió magyar fiataljai közül kerülnek ki. Kállai Emánuel szerint humoros, de egyben szívbemarkoló is a részt vevő fiatalok ragaszkodása: volt aki például sátrat állított otthon, hogy valóban tábori hangulatot teremtsen magának, és akadt, aki kitette szobájára a „CSIT-en vagyok, ne zavarj!” táblát.
A főszervezőtől megtudtuk: az online térben olyan előadókat is be tudtak vonni a CSIT programjaiba, akik „normál” körülmények között elérhetetlenek lennének a rendezvény számára. Így az idei CSIT-en online formában szerdán délelőtt bekapcsolódik Kovács Ákos zenész és lánya, Anna. A kerekasztal beszélgetésen szó lesz arról, hogyan lehet Istent képviselni a mai világban zenészként, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a karrier és család között. De jelen lesz Pintér Béla zenész, Magyarország egyik legismertebb hazai keresztény énekes-zeneszerzője is.
A program során lesz szentségimádás, tanítás, reggeli ima, kiscsoportok. Neves meghívottakat is sikerült az online képernyőre csalni. Az említetteken kívül kedden Dr. Pulay Gyula volt államtitkár, Magyarország Állami Számvevőszékének igazgatója lesz a meghívott. Ő arról fog beszélni a résztvevőknek, hogyan lehet keresztény vezetőként helytállni a munkahelyen, valamint családfőként, kilenc gyerek édesapjaként. Kedden este Dr. Csókay Andrással, a bangladesi sziámi ikrek műtétével kapcsolatosan is ismert idegsebésszel hit, hivatás és Istennel való kapcsolat témájában beszélgetnek a fiatalok.
- 33159 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33161 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33161 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33162 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33164 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33164 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni