Jól haladnak a gyergyószentmiklósi tanuszoda építésével


-A A+

Jelenleg a falak csempézése zajlik, medence kicsempézését is előkészítik, néhány elemet pedig – mint például a szellőztető rendszert – külföldről várják – hangzott el Gyergyószentmiklóson a Makkos utcában épülő tanuszodánál tartott szerdai sajtótájékoztatón.

„A bürokrácia útjait bejárva olyan szabályzatot fogadunk el, amelynek célja érthetővé tenni az uszoda működésének alapfeltételeit” – fogalmazott a polgármester, majd hozzátette: közvitára bocsájtják majd a szabályzatot, másfél hónapig lesz lehetőség hozzászólások megfogalmazására, és ezt követen kerül a képviselőtestület asztalára.

Nagy Zoltán rámutatott: fontos, hogy a régóta várt beruházás eredményeként megépülő uszodát elnevezzék, ezért Molnár Endre – Gyergyószentmiklóson született – egykori vízilabdázó nevét kapná az uszoda, aki kapusként többek között olimpiai bajnoki címet (1976), világbajnoki címet (1973), és két Európa-bajnoki címet (1974, 1977) szerzett. A polgármester megjegyezte, illendő lenne, hogy leróják tiszteletüket az egykori kiváló sportoló előtt, de természetesen egyéb javaslatokat is meg lehet fogalmazni a névadást illetően.

A tervek szerint az új létesítményt a Városi Sport Klub működteti majd, amelynek vezetője, Tatár Előd úgy fogalmazott, a munkálatok befejezésére készen állnak majd arra, hogy átvegyék az uszodát.

“Több uszodát is meglátogattam az elmúlt időszakban, érdekelt, hogy milyen szabályzatot alkalmaznak, ezeket pedig miként lehetne nálunk is alkalmazni. Az biztos, hogy sportuszodai jelleggel, komoly szabályok szerint fog működni” – részletezte, hozzáfűzve: edzők bevonásával, a már ismert korisuli mintájára, úszóiskolát indítanának a gyerekeknek, ennek a részletes módszertanát viszont az elkövetkező időszakban dolgozzák ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X