Kötelezővé teszik a Mátyás-szobrot védő kordont


-A A+

Horváth Anna alpolgármester közbenjárásával megszületett Kolozsváron a helyi rendelkezés, amely értelmében vaskordonokkal és csendőrökkel védelmeznék a főtéri Mátyás-szoborcsoportot a garázdálkodókkal szemben.

A kolozsvári városnapokon többen is felmásztak a műemlékre, hogy jobban lássák a téren zajló koncertet, és mivel ezáltal kockáztatták a szoborcsoport épségét, a jövőben a helyi rendőrség a nagyszabású rendezvények alkalmával kordonnal fogja azt védeni – jelentette be Emil Boc. A városvezető szerint a Mátyás-szoborcsoportot más műemlékekhez hasonlóan, beleértve a Mihai Viteazul szobrot is, védelem illeti.

„Jómagam is láttam néhány felvételt arról, hogy a szombat esti koncert nézői közül néhányan felmásztak a szoborra, hogy jobban lássanak. Ezért döntöttünk úgy, hogy a jövőben a helyi rendőrség feladata lesz a szoborcsoport védelme” - fogalmazott a polgármester a helyi sajtónak.

Horváth Anna elmondta, az elmúlt év rendezvényeiből kiindulva utasították a rendőrséget, hogy minden egyes nagyobb rendezvény esetén a szervezőket kötelezzék arra, hogy vaskordonnal biztosítsák a Mátyás-szoborcsoport védelmét. „A tapasztalat azt mutatja, bármilyen számban vannak jelen a rendőrök, egy 10-15 ezres tömeggel szemben nem lehet hatékonyan biztosítani a védelmet” – fogalmazott Horváth.

A szombat este történtek bizonyítják, hogy a szóbeli rendelkezés nem volt elég és nem volt hatékony. Bár a szervező csapat igényelte a vaskordont a városházán a rendezvényre, az alkotóelemek nem érkeztek meg időben és megfelelő számban a helyszínre. Ezért, és a civil társadalom jelzésére az alpolgármester írásbeli intézkedést kért az elöljárótól a hasonló esetek megelőzésére.

A hétfő esti rendezvényen már látszott, hogy ennek megvan a hatása, vaskordon vette körbe a szoborcsoportot és két őr is állt mellette. A  héten kezdődő TIFF filmfesztivál szervezőcsapata is köteles igényelni a csendőrségtől a vaskordont, de ezentúl minden egyes főtéren lezajló nagyobb rendezvény esetén az engedély kibocsátásához megkerülhetetlen feltétel lesz ez – tette hozzá Horváth.

A Mátyás-szoborcsoport egyik eleme áprilisban megrongálódott.








EZT OLVASTA MÁR?

X