A volt munkaügyi miniszter követeli, hogy a kormány tartsa be a nyugdíjtörvényt


-A A+

A kormány tartsa be a nyugdíjtörvényt és szeptember elsejétől emelje 40 százalékkal a nyugdíjpont értékét – követelte csütörtök este Lia Olguţa Vasilescu szociáldemokrata párti (PSD) parlamenti képviselő, volt munkaügy miniszter.

Az egykori craiovai polgármester szerint mindössze másfél hónap alatt 803 640 ember írt alá egy petíciót, amely felszólítja a kormányt, hogy tartsa be a nyugdíjtörvényt. Vasilescu emlékeztetett: „az érvényben lévő törvény értelmében”, szeptember elsejétől a nyugdíjpontnak 40 százalékkal, azaz a 1265 lejről 1775 lejre kell nőnie. „Azt gondolom, hogy a kormány nem tekinthet el attól a több mint 800 ezer nyugdíjastól, akik aláírták ezt a petíciót” – nyilatkozta Vasilescu.

A képviselő szerint január elsejétől újra kellett volna számolni mind az ötmillió nyugdíjat, ám augusztus 13-áig „egyetlen egyet sem számoltak újra”. Szerinte ebből az következik, hogy a kormány arra készül, hogy megszegje a törvényt, és azt állította, hogy van pénz a nyugdíjemelésre. Példának azt hozza fel, hogy míg a tavaly működő 27 minisztérium 44 milliárd lejt költött a „javakra és szolgáltatásokra” (gépkocsikra, telefonokra, berendezésre stb.), addig az idén működő 15 minisztérium 51 milliárd lejt fordít ugyanerre a célra. „Már itt is van hétmilliárd lej” – hangoztatta a képviselő, aki szerint több hasonló tétel is azonosítható a költségvetésben.

Mint csütörtökön megírtuk, a kormány szeptembertől 14 százalékkal szándékozik megnövelni a nyugdíjakat a törvényben előírt 40 százalék helyett (amit később, több lépcsőben pótolni fog). Florin Cîțu pénzügyminiszter a koronavírus-járványra hivatkozva mondta azt, hogy ennél többet nem bír el az állami költségvetés.

(A nyitókép illusztráció)








EZT OLVASTA MÁR?

X