Elmarad a béremelésük – a tanárok szerint kérdésessé vált a tanévkezdés


-A A+

Az állami költségvetés állapota nem teszi lehetővé a tanárok előre hozott fizetésemelését, jelentette ki pénteken Ludovic Orban. A miniszterelnök az iskolakezdés bojkottálásával fenyegetőző pedagógus szakszervezetnek üzent.

Mint korábban írtuk, a tanároknak szeptember elsejétől kellett volna megkapniuk a törvényben eredetileg 2022-re előirányzott béremelésüket, de a kormány ezt az intézkedést a költségvetés csütörtöki kiigazításakor jövőre halasztotta.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) pénteken közölte: ha a kormány nem növeli szeptember elsejétől a pedagógusok fizetését, az iskolakezdés kérdésessé válhat. A FSLI szerint meglepő, hogy nem emelik a tanári fizetéseket a törvénybe foglaltak szerint, mert a kormány tagjai korábban azt nyilatkozták, hogy a 2020-as állami büdzsében elkülönítették az ehhez szükséges összeget.

A szakszervezet közleménye rámutat: a tanévkezdés előtt két héttel a kormány a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetben azt javasolja, hogy a tanárok ne kapják meg a szeptember elsejétől esedékes 14 százalékos fizetésemelést, amely megközelítőleg plusz 300 lejt biztosítana nekik.

A FSLI felháborodását fejezi ki a beütemezett fizetésemelés tervezett elhalasztása miatt, annál is inkább, mivel eddig nem esett szó arról, hogy nem lehet megvalósítani, sőt, illetékes személyek bejelentették, hogy a büdzsében létezik erre elkülönítve pénz.

A szakszervezetek szerint ez a tisztelet hiányát jelzi a pedagógusok munkájával szemben, akik a koronavírus-járvány előidézte helyzetben nagy erőfeszítéseket tettek, hogy biztosítsák a gyerekeknek az oktatáshoz való jogot, és az új tanévben szintén nagy megpróbáltatások elé néznek a megváltozott körülmények miatt, és a fertőzés kockázatának is ki lesznek téve.

A tanügyi alkalmazottak elégedetlenségét az is tetézi, hogy más kategóriákhoz tartozó alkalmazottak fizetését emelte a kormány. "Felkérjük a kormányt, tegyen le erről a tervről, mivel a kollégáktól kapott jelzések arra mutatnak, hogy kérdésessé válhat a tanévkezdés, ha a beütemezett fizetésemelést nem kapják meg” - állítják a szakszervezetek képviselői.

Simion Hăncescu, a FSLI elnöke nyomatékosította, a kormány elfelejti, hogy amikor a megváltozott körölmények között szükség volt a pedagógusok erőfeszítéseire, azok mindent megtettek, hogy a tanulókat ne érintse hátrányosan a helyzet, lezárták az iskolai évet, megszervezték az országos vizsgákat. „Az Orban-kabinetnek meg kell találnia a megoldást, hogy 2020. szeptember elsejétől emelje a tanügyi fizetéseket!” - nyomatékosította Hăncescu.

Péntek este a miniszterelnök a pedagógusoknak azt üzente: a költségvetés helyzete miatt nem tudják szeptember elsejétől megvalósítani az előre hozott fizetésemelést. „Meggyőződésem, hogy nagyon sok pedagógus meg fogja érteni ezt, mivel ilyen nehéz időszakokban mindannyian példát kell hogy mutassunk és szolidárisan kell viselkednünk. Amikor a gazdasági és a költségvetési helyzet engedi, kiutaljuk a tanároknak, tanítóknak a fizetésemeléshez szükséges alapokat”- fejtette ki Ludovic Orban a kormányülés elején.








EZT OLVASTA MÁR?

X