Továbbra is meleg idő lesz, de viharokra is számíthatunk
Meleg idő várható a következő két hétben, de légköri instabilitás gyakran előfordulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) augusztus 17-e és augusztus 30-a közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Erdélyben a jelzett időszakban általában 26 és 29 Celsius-fok körül várható a legmagasabb nappali hőmérséklet, a legalacsonyabb értékek augusztus 19-e és 21-e között, illetve augusztus 25-e körül, a legmagasabbak augusztus 18-án, 23-án és 27-én várhatók. Az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékleti értékek gyakorlatilag nem változnak, általában 12 és 15 Celsius-fok között várhatók. Csapadék leginkább augusztus 18-a és 20-a között, illetve augusztus 24-e körül valószínű.
A Bánságban és a Körösök vidékén jelentősen változni fognak a nappali legmelegebb értékek. Az első két nap meleg lesz, a hőmérséklet csúcsértéke 30 Celsius-fok körül valószínű. Ezt követően, a légköri instabilitás erősödésével, 24-26 fok lesz, majd augusztus 20-a után, a periódus végéig, a sokévi átlagnak megfelelő 27-31 fok várható. Az éjszakák enyhék lesznek, a hőmérséklet nem csökken 15 Celsius-fok alá. Eső augusztus 18-a és 20-a, 23-a és 25-e, illetve a hónap végén várható.
Máramarosban az első két napban 28 Celsius-fokra melegedik a levegő hőmérséklete, majd 2-3 fokos visszaesés következik. Augusztus 20-a után ismét felmelegszik az idő, 23-án akár 28 Celsius-fok is lehet, majd az intervallum végéig 26 Celsius-fok körül stabilizálódik a maximális hőmérséklet. Az éjszakai hőmérsékletek szinte változatlanok lesznek a következő két hétben, nagyjából 14-16 Celsius-fokos minimumokkal. Kisebb csapadék bármikor kialakulhat, nagyobb mennyiségű eső 18-a és 20-a között, illetve augusztus 24-e körül várható.
Hegyvidéken nappal 18-19, éjszaka 10-11 Celsius-fok várható, bőségesebb csapadék leginkább augusztus 18-a és 20-a között, illetve augusztus 24-e körül valószínű.
A prognózis a readingi (Anglia) székhelyű Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központjának (ECMWF) adatai alapján készült.
- 33285 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33287 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33287 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33289 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33290 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33290 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni