Eredményes volt a diáksztrájk: fizet a minisztérium


-A A+

Eredményes volt a háromszéki diáksztrájk. A tanulók nyomására az oktatási minisztérium elkezdte kifizetni a nyolc hónapja elmaradt utazási költségeiket.

 Kovászna megye négy városában – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton – csütörtökön több száz diák vonult utcára jogait követelve. Sepsiszentgyörgyön 14 órakor közel 200 diák gyűlt össze az Erzsébet parkba, többségük fehér trikóba öltözve, fehérre festett arccal vett részt a tüntetésen. A sztrájkolók egy szekeret is húztak maguk után, amelyen fekete vászonra volt írva, hogy „tanügy minisztérium”, elmondásuk szerint ezzel szerették volna jelezni, hogy „döcög a hazai oktatási rendszer”.

A Kovászna megyei Tanfelügyelőség székhelye előtt két ingázó tanuló, Szakáli Zalán és Nagy Márta hangosbemondón olvasta követeléseiket. Elsősorban az elmaradt utazási költségek kifizetését kérték, de rámutattak, hogy több helyen is sérülnek a diákjogok, hiszen a gyakorlatban nem érvényesülnek a tanügyi törvény egyes előírásai. Például nem mindenhol biztosítják a lehetőséget, hogy a heti 35 tanóra egyharmadát a diákok válasszák ki opcionális tantárgyként, illetve felróják még, hogy a tanügyi törvény havi egy nap igazolt szünnapot biztosít a lányoknak menstruációjuk idején, viszont a valóságban ilyen esetben maximum tornaóráról mentik fel a lányokat.

A sztrájkoló diákok papírrepülőket dobáltak a tanfelügyelőség udvarára. „Úgy szállunk el külföldre, mint ezek a papírrepülők, ha az állam nem becsüli meg a diákokat” – mondták a szónokok. A diáksztrájk záró momentumaként a résztvevők közel 100 levelet tűztek ki a tanfelügyelőség kerítésére, amelyeket Remus Pricopie tanügyminiszternek címezték, és leírták, hogy milyen nehézségekkel küszködnek az ingázók.

A diákok négyfős küldöttségét fogadta Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő, aki a tárgyalást követő sajtótájékoztatón rámutatott: üdvözli a diáksztrájkot, és pozitívnak tartja azt, ahogyan a háromszéki tanulók kiálltak jogaikért, az egész ország figyelmét ráterelték erre a problémára, és sikerült eredményt is elérniük, hiszen a minisztérium elkezdte kifizetni tartozásait.

Keresztély Irma szerint a szaktárca szerdán 30 millió lejt osztott szét a megyék között, ebből Kovászna megyének 519 000 lej jutott. Ez az ingázási költségek 22 százalékát jelenti, mondta a főtanfelügyelő, aki szerint csütörtökön az oktatási tárca további 20 millió lejt juttatott a megyéknek, és ígérete szerint a tanév végéig kifizetik a teljes elmaradást. A diákok gyakorlatban jövő héten kezdik megkapni pénzeiket.

A főtanfelügyelő  hozzátette: a következő tanévre átalakítják az ingázó diákok támogatási rendszerét, hiszen egyes monopolhelyzetben lévő szállítási vállalatok arra számítva, hogy az állam úgyis kifizeti, a „csillagos égig” emelték az áraikat. A tervek szerint az ingázó tanulók ösztöndíj-támogatást kapnak, amit autóbuszos, vonatos, autós utazási költségeik fedezésére költhetnek. 








EZT OLVASTA MÁR?

X