Ötven évvel ezelőtt a proletárdiktatúra idején három nap alatt rombolták le Brassó egyetlen református templomát, amely Alpár Ignác műépítész tervei alapján épült fel két év alatt, 1892. augusztus 24-én avatta fel Szász Domokos püspök. Vasárnap, június 2-án 13 órakor kezdődő ünnepi istentisztelet keretén belül emlékeznek a szomorú eseményre a belvárosi egyházközség gyülekezetében, az Andrei Şaguna utcában, ahol emléktáblát is avatnak.

A templomépítés hőskora

A nagy mű szorgalmazója Molnár János lelkipásztor volt, aki 43 évig tevékenykedett a városban. Hivatalos megerősítése után beköszöntő szónoklatát 1850. június 2-án mondta el a gyülekezet szerény imaházában. Templomuk nem volt. A városban minden szempontból háttérbe szorított magyar református protestáns közösség akkortájt 800-900 főből állt.

Az egyházközség nehéz anyagi helyzetben volt, kevés készpénzzel, sok adóssággal. Az imaházat, amely egyben iskolateremként is szolgált, egy olyan épületben rendezték be, amelynek emeletes utcai részét bérházként hasznosították. Ennek jövedelméből és a hívek adományaiból tartották fenn az eklézsiát. Az imaház mellett helyezkedett el a kisméretű, két szoba-konyhából álló papi lakás.

A lelkész fizetése évi 400 forint volt. De mindez nem szegte kedvét a lelkész-tanítónak. 1853-ban megszervezte az ipari tanulók vasárnapi iskoláját. Maga látta el az iskolában a tanítói munkát és a kántori tevékenységet is. 1859-ben létrehozta az egyházi népkönyvtárat, az első magyar könyvtárat a városban. 1863-ban a Református Dalárda alapításán fáradozott. Ebből fejlődött ki a mai napig is éneklő Brassói Magyar Dalárda. Ettől kezdve rendeztek dalárda-bálokat, melyeknek jövedelméből létesítette a Református Iskola alapot. 1857 folyamán megalakította a Magyar Olvasóegyletet, majd a Magyar Kaszinót. Megkezdte munkáját a Női Segédegylet, amelyből 1879-ben létrejött a Magyar Protestáns Nőegylet.

Az időközben háromezer lélekre népesedett, komoly értelmiséggel büszkélkedhető egyházközséget Szász Domokos püspök a tizenkét első erdélyi református egyházközséggel egy sorba emelte. A régi imaház így a közösség számára egyre szűkebbnek bizonyult, elérkezett a régi dédelgetett terv megvalósításának ideje: egy, a gyülekezet felemelkedését jelképező templom építése.

A diktatúra buldózerei „a nép nevében" romboltak

A pazar épület két világháborút is túlélt, de a kommunista hatalom 1963-ban „a demokrácia és a dolgozó nép érdekében” elrendelte lebontását a Carpaţi Vendéglátóipari Tröszt szállodájának kibővítése céljából. A politikai nyomás hatására a város vezetősége tudomásul vette a városrendészeti tervet, és közölte az egyház vezetőivel a feltételeket. A presbiterek próbáltak ellenállni és az első megbeszélésen a javaslatok ellen szavazni, de Albu Dezső és Szabó Károly lelkipásztorok, valamint Csia Pál nyugalmazott lelkész minden szóbeli és írásbeli próbálkozása hiábavalónak bizonyult.

Többnyire katonák végezték a bontási munkálatokat. Folyó év őszén a földdel tették egyenlővé a brassói református magyarság végbástyáját, a város egyik ékességét. Pedig 1916. június 14-én Vár utcai lakásában azzal a tudattal tért örök nyugovóra a templomépítő Molnár János lelkész, hogy valami maradandót hagyott maga után. Temetésének napja városi gyásznap volt. A szertartáson megjelent Brassó megye alispánja, Brassó polgármestere, minden felekezet lelkésze, az általa alapított minden szervezet, intézmény és egylet képviselője, és a református hívek mérhetetlen tömege. A városvezetés életműve iránti elismerését azzal fejezte ki, hogy a templom mögötti utcát róla nevezték el.

Ma persze hiába keresnénk az utcanévtáblát, elmosta a történelem, akárcsak a templomot. Sokáig egy jellegtelen szökőkút állt az Isten háza helyén, ma az Aro hotel vendégei kényeztetik magukat a védőtető alatt megépített fedett uszodában. Ennek építésekor sikerült a gyülekezet presbitériumának egy alapkődarabot kimenteni. Ma csak egy tábla emlékeztet, hogy hajdan templom állt itt.

1963-at írtak. Brassó belvárosában a romboló buldózerek fülsértő lármája hallatszott. Zúgtak a gépek, keserűen hallgattak az emberek. A templom riadt fájdalommal figyelte, amint testébe martak a vasfogak egyre nagyobb darabokat harapva ki falaiból. Ledőlt a torony, omoltak a falak, majd síri csend borult a tájra, a porfelhő is leülepedett. A város szívében keletkezett romhalmazt sietve hordták az egymás után sorjázó teherautók. Sietni, sietni! – ez volt a hatalom parancsa, hogy nyoma se maradjon ennek a rettenetes rombolásnak. Tűnjön el az emléke is egy templomnak, amely annyira sértette a szemüket. Emberünk egy teherautó kormánya mögött ült, hordta a törmeléket ki a városból. Annyi sok társával együtt őt is kirendelték a munkára. Nem az ő temploma volt. Itt nem az ő hite szerint imádkoztak. Mégis valami belső nyugtalanság bántotta. Amikor a városon kívül kiürítette a törmeléket, szemébe csillant valami. Két fényes tárgyat, két réz falilámpát talált. Sietve rejtette el, nehogy valaki meglássa. Otthon is hosszú éveken át rejtegette, őrizte. Senkinek sem mert szólni róla… A napokban bekopogott a parókiára egy asszony. Románul beszélt. Hozta a két lámpát és ezt a történetet. Az apja halálos ágyán kérte erre, hogy lelke megnyugodhasson, hogy jóvátehesse azt a munkát, amit annakidején rákényszerítettek.

Tornaterembe mentették a szószéket

A városvezetés azon ígéretének, mely szerint új templomot építenének a brassói reformátusságnak, természetesen nem tett eleget. Ehelyett végül az Andrei Şaguna sétányon egy tornatermet adtak át, amelyhez utólag torony és harangozói lakás épült. A régi templom hangulatát és emlékét a mai Belvárosi Református Templom berendezése őrzi: a szószéket, az orgonát és a padokat sikerült a rombolók keze elől kimenekíteni.

Az Andrei Şaguna 3. szám alatt június 2-án, vasárnap 13:00 órától, ünnepi istentisztelet keretén belül emlékeznek meg az egykori nagy református templom lebontásának 50. éves évfordulójáról. A megemlékezés keretén belül a templomépítő Molnár János lelkipásztor munkásságának elismeréseképpen emléktáblát állítanak. Az alkalmat az általa alapított, idén 150 éves fennállását ünneplő Brassói Magyar Dalárda énekes szolgálata teszi fennköltebbé. A dalárda ünnepi hangversenyére pedig június 8-án, szombaton 16.00 órától a brassói Redut Kulturális Központban kerül sor.

A gyülekezet szeretettel vár mindenkit, aki együtt érez a brassói reformátusokkal veszteségükben, ugyanakkor együtt adna hálát Istennek a leomlott falakon túl megújuló életért. Aki nem lehet személyesen jelen, az a brassói templomok 12.45−13.00 között egyszerre felcsendülő harangjainak szavára imádságos lélekkel gondolhat e tragédiára, így is közösséget vállalhat a megemlékezőkkel. A gyülekezet ugyanakkor hittel tekint a jövő felé: „Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az.” (Zsid 3,4)

A templomépítő Molnár Ferenc lelkész leszármazottjának, Nagybaczoni Molnár Ferencnek A halhatatlan templomépítő magyar című tanulmánya alapján Kovács Páska Edit, nőszövetségi elnök és Jári Zsolt, Brassó Belvárosi gyakornok lelkipásztor ismertette az eseményeket visszatekintő írásában.

MÉG TÖBB FRISS HÍR