Ludovic Orban: kisebb a gyerekek megfertőződésének veszélye az iskolában, mint felügyelet nélkül, otthon
Ludovic Orban úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy véleménye szerint kisebb a gyerekek megfertőződésének veszélye az iskolában, mint hogyha otthon lennének, felügyelet nélkül.
A miniszterelnök azt mondta Brassóban tett látogatása során, hogy a szakértőkkel is folytatott tanácskozásait követően arra az álláspontra jutott, hogy az iskolában, tanári felügyelet mellett kisebb a megfertőződés esélye, mint otthon, "főleg a tinédzserek esetében, akik mindenféle szabály és felügyelet nélkül érintkeznek egymással".
Orban elismerte ugyanakkor, hogy fennáll az esetszámok növekedésének veszélye, tekintve, hogy körülbelül egyazon időben fognak megnyílni az iskolák, a vendéglők zárt terei és a kulturális intézmények előadótermei. Minden újraindított tevékenység szigorú óvintézkedések mellett fog zajlani, szögezte le a miniszterelnök.
Azt is kifejtette: a nyári időszak elmúltával egyre nehezebb lesz a teraszokon történő kiszolgálás, és ha nem engedélyezik az éttermek beltéri működését, veszélybe kerül a vendéglátóipar. A szállodák vendégeinek beltéri étkezése mindenképpen megengedett lesz a szállodához tartozó vendéglőben, az önállóan működő éttermekre vonatkozó óvintézkedéseket pedig az illető település járványhelyzetétől teszik majd függővé, mondta még Ludovic Orban.
(Címlapfotó forrása: Agerpres)
- 33300 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33303 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33303 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33304 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33305 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33306 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni