Meggondolták magukat: mégsem kell felelősségvállalási nyilatkozatot kitölteniük a szülőknek iskolakezdéskor
Visszavonják az iskolakezdésre vonatkozó szabályozások sorából a szülői nyilatkozatot – jelentette be hétfőn Monica Anisie tanügyminiszter.
Mint ismert, ebben a szülőknek írásban vállalniuk kellett volna, hogy az elmúlt 14 napban gyermekükön nem mutatkoztak a Covid–19-betegség tünetei, nem diagnosztizálták ezzel a kórral és nem is érintkezett koronavírus-fertőzött személyekkel. A gyermek csak ezzel a kitöltött nyilatkozattal mehetett volna szeptember 14-étől iskolába.
Vitát szült azonban a dokumentum megfogalmazása. A szülők amiatt aggódtak, hogy önhibájukon kívül utólag felelősségre vonhatják őket, ha esetleg nem ismerik fel gyermekükön a Covid–19-betegség tüneteit, vagy a gyermek a tudtukon kívül fertőzöttekkel érintkezett. Ezért a miniszter azt javasolta, hogy a nyilatkozatot egészítsék ki az „ismereteim szerint” megfogalmazással, vagyis azt vállalják írásban, hogy a gyermekük „ismereteik szerint” nem fertőzött.
Hétfőn az oktatási tárca vezetője azonban bejelentette, hogy egyáltalán nem lesz szükség tanévkezdéskor a szülői nyilatkozatra. „Kértem Tătaru minisztert, hogy töröljük el a szülő felelősségvállalási nyilatkozatát, aki egyetértett” – idézte Monica Anisie szavaita stiriedu.ro. A miniszter megjegyezte: a tanévkezdésre vonatkozó szabályzatot kedden teszik közzé.
Mint írtuk, Ludovic Orban miniszterelnök a hétfői kormányülésen az iskolakezdésre vonatkozó rendelet „majdnem végső” formájának kidolgozását kérte Nelu Tătaru egészségügyi és Monica Anisie oktatási minisztertől. Tervei szerint a szabályzatot kedd reggel megtárgyalják Raluca Turcan kormányfőhelyettessel, majd közzé is teszik azt.
Orban kifejtette, fontos, hogy az iskolakezdésre vonatkozó szabályozás kiszámíthatóságot biztosítson, mert csak így lehet megfelelő körülmények között beindítani „az iskolák felkészülésének gépezetét”.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni