Ballagások a magyarság és a szabadság megőrzése szellemében


-A A+

Gyermeknapon vagy az azt megelőző napon ballagott el a legtöbb erdélyi magyar diák nevelőik biztatása kíséretében. Valamennyi ünnepség az öröm, bizalom és reménység hullámhosszára hangolódott, a fiatalokat arra buzdították tanáraik, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel, szabadságuk és magyarságuk megőrzésével lépjenek ki a világba, de mindig bizalommal térjenek vissza iskolájuk falai közé.

Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium diákjai, valamint a Művészeti Líceum végzősei is pénteken délelőtt ballagtak. Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium öt végzős osztályának 98 tanulója számára szólalt meg utoljára az iskolacsengő pénteken reggel, itt a lodzi (Lengyelország) Bem József Gimnázium diákjai és tanárai is részt vettek a ballagási ünnepségen.

Fennállásának nyolcadik évében 39 végzős diákot bocsátott szárnyra pénteken a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, a temesvári Bartók Béla Líceum három végzős osztályának pedig 41 diákja búcsúzott iskolájától, tanáraitól. Iskolaigazgatójuk Erdei Ildikó, köszöntésében arra kérte az egybegyűlteket, tekintsenek felnőttként a fiatalokra, hisz az ő jövőjük a közös jövőnk záloga is. „Segítsük őket magyarnak megmaradni, és segítsük őket értéket alkotó embernek lenni” – hangzott el az ünnepségen.

Szatmárnémetiben Római Katolikus Székesegyház adott otthont péntek délelőtt a Hám János Iskolaközpont két végzős osztálya ballagási ünnepségének.  A szentmisét Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök celebrálta.

Az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum pedig a Dinu Lipatti Filharmónia előadótermében tartotta ballagási ünnepségét, az összesen 51 búcsúzóból 16 diák magyar osztályban végzett. Összesen 159 végzős ballagott pénteken délelőtt a Nagykárolyi Elméleti Gimnáziumban is, magyar tagozaton 69-en.

A nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont végzősei már szerdán elbúcsúztak az Alma Matertől. A felekezeti iskolában három osztály - reál-természettudományok, humán-teológia, valamint vendéglátóipari szakosztály - összesen 54 diákja búcsúzott el.

Kolozsváron gyermeknapra időzítették a gimnáziumok az utolsó kicsengetést. Így, szombaton a kolozsvári Báthory István Elméleti líceum 86 végzős diákja, az Apáczai Csere János Líceumból pedig 82 maturandusz ballagott el. A János Zsigmond Unitárius Kollégium két végzős osztályt engedett útjára szombaton délelőtt, mintegy 52 diákot, a szomszédos Brassai Sámuel Elméleti Líceum pedig kereken 80 fiatalt.

Mint megírtuk, Csíkszeredában politikusok részvételével zajlott a ballagás, a város román nyelvű gimnáziumának és legnevesebb magyar nyelvű gimnáziumának, a Márton Áronnak a ballagásán vett részt pénteken Remus Pricopie oktatási miniszter és Mircea Dușa székelyföldi származású védelmi miniszter. A csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola 89 végzős diákja pedig az ajándékok mellé jó tanácsokat is kapott az iskola vezetőségétől az utolsó csengőszó után. 131 diák búcsúzott a csíkszeredai Venczel József Iskolaközponttól, a tanáraitól, a középiskolai élettől, a vizsgáktól, a barátoktól és osztálytársaktól.

„Az én útravalóm, amit jelképesen a ballagási batyutokba szeretnék tenni, az a tudás, az anyanyelv, a közösségi szellemiség, a derű, a tettrekészség, a lendület, a szabadásg és a felelősség” – mondta Mihály Géza az iskolaközpont igazgatója a végzős diákokhoz intézett búcsúbeszédében.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium öt végzős osztályát nemcsak szavakkal, hanem dalokkal is elbúcsúztatták péntek délelőtt. Kitartást, életerőt és sok sikert kívánt a friss végzősöknek az iskolaigazgató, majd Mátyás Károly katolikus főesperes adott jó tanácsot a nagybetűs élet küszöbén állókhoz. Majdnem kétszáz diák ballagott el pénteken reggel a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskolából is,  a Bányai János Szakközépiskola több mint 130 végzős diákja búcsúzott pénteken az alma matertől.

A végzős diákok június 10-én kezdik az érettségi vizsgasorozatot.  








EZT OLVASTA MÁR?

X