Vadonatúj óvodába járhatnak a nagyenyedi magyar gyerekek


-A A+

Átadta a kivitelező cég az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Nagyenyeden épített új óvodát. Teljesen új épület várja legkisebbeket a Bethlen Gábor utcában: két bölcsődei és három óvodai csoportnak adhat majd otthont – számolt az Erdélyi Református Egyházkerület a honlapján.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében, magyar állami támogatással épített intézmény műszaki átadása hétfőn, szeptember 1-jén történt meg.

Az építkezést 2018 decemberében kezdték el a Bethlen Gábor Kollégium közvetlen szomszédságában. A hétfői utolsó vizsgálaton mindent rendben találtak, így használható az épület. A következő hetekben az intézmény jogi hátterének rendezése következik, szeptember 14-én egyelőre a régi épületben kezdődik a tanítás, és remélhetőleg október 1-jétől átköltözhetnek a csoportok az új óvodába.

A bölcsődei csoport indításának nagy jelentősége lenne, hiszen a gyerekek, akik román nyelvű bölcsődébe járnak, általában az óvodát is román nyelven folytatják. Szórványban a vegyes házasságokból általában román iskolába kerülnek a gyerekek, egy korszerű, mindennel felszerelt épület, a megfelelő környezet vonzóvá teheti a családok számára a magyar intézményt is.

Az egyházkerület és az érintettek hálájukat fejezték ki Istennek az újabb oktatási intézményért, amely összefoghatja a szórványban élő magyar gyerekeket, családokat, valamint köszönettel tartoznak a támogatóknak és mindazoknak, akik részt vettek a projekt megvalósításában.








EZT OLVASTA MÁR?

X