Kovács Gergely gyulafehérvári érsek lett az új örmény apostoli kormányzó
Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a romániai apostoli gregorián (ortodox) örmények 1686-ban fogadták el az uniót Rómával. A Szentszék 1687-ben alapította meg az erdélyi örmény katolikus apostoli vikáriátust. A román állam és a Szentszék közötti konkordátum után 1930. június 5-én Szamosújvár székhellyel megalapították a mai Romániában élő Örmény Rítusú Katolikusok Ordináriátusát. 1991-től az ordináriátus személyi unióban van a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséggel.Jelenleg az ordináriátushoz négy plébánia tartozik (Szamosújvár, Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros, Szépvíz), a hívek száma 384.
Kovács Gergely 1968. július 21-én született Kézdivásárhelyen. 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában, a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken. 1993. július 3-án szentelték pappá. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be. Ezt követően egy évig Marosvásárhelyen volt segédlelkész, majd 1997 augusztusában visszatért Rómába.
Munkatársa a Kultúra Pápai Tanácsának, a Kléruskongregációnak és a Rota Romana Bíróságnak. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora. 2019. december 24-én Ferenc pápa kinevezte gyulafehérvári érsekké. 2020. február 22-én szentelték püspökké és iktatták be hivatalába.
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33026 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33027 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni