Iskolakezdés: megyénként ismertetjük a „sárga” és a „piros” erdélyi települések listáját


-A A+

Megyénként felsoroljuk azokat a magyarok lakta erdélyi településeket, ahol a sárga vagy a piros forgatókönyv érvényesül: azaz hibrid, illetve kizárólag online oktatás zajlik majd. 

Mint korábban írtuk, közzétette hétfőn az egészségügyi minisztérium a koronavírus-fertőzéses esetek településenkénti statisztikáit. Ezek alapján döntik el az iskolák szeptember 10-ig, hogy milyen formában kezdik el egy hét múlva a diákok a tanévet.

A dokumentum az utolsó két hét (szeptember 6-val bezárólag) alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések ezer lakosra jutó teljes számát közli településenként. A minisztérium a hétfői közleményében emlékeztet: e mutató alapján három forgatókönyv létezik a tanintézmények megnyitására.

Ha ez a mutató egy alatt van (zöld forgatókönyv), akkor megnyitnak az iskolák; ha egy és három között (sárga forgatókönyv), akkor csak az elemisek és a végzősök vehetnek részt személyesen a tanórákon, a többi diák pedig 1-2 hetes rotációval online oktatásban részesül; ha 3 felett van (piros forgatókönyv), akkor az illető településen bezárnak (vagy ki sem nyitnak) az iskolák, és online kezdik a tanévet.

A tanintézmények a rendelkezésükre álló hely függvényében elvileg szabadon dönthetnek arról, hogy a zöld, sárga vagy vörös forgatókönyvet alkalmazzák.

A jelentős számú magyar lakossággal rendelkező városok közül Marosvásárhely, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós a zöld, míg Nagyvárad, Csíkszereda és Kézdivásárhely a sárga zónához tartozik. Az alábbiakban megyénként felsoroljuk azokat a magyarok lakta erdélyi településeket, ahol a sárga vagy a piros forgatókönyv érvényesül:

Kovászna megye

  • Sárga: Kézdivásárhely, Bodzaforduló, Kökös, Dobolló, Torja, Gidófalva, Kézdipoján, Maksa, Gelece, Szitabodza, Lemhény, Mikóújfalu
  • Piros: -

Hargita megye

  • Sárga: Csíkszereda, Csíkcsicsó, Gyergyószárhegy, Székelyszentmihály, Csíkrákos
  • Piros: -

Maros megye

  • Sárga: Bonyha, Bala, Koronka, Lukafalva (Dózsa György), Küküllőszéplak, Mezőtóhát
  • Piros: Mezőmadaras

Kolozs megye

  • Sárga: Kolozsborsa, Csürülye, Erdőfelek, Sinfalva, Magyargorbó, Récekeresztúr, Szék
  • Piros: Egeres

Bihar megye

  • Sárga: Nagyvárad, Belényes, Nagyszalonta, Diófás, Vaskoh, Esküllő, Kisősi, Tasnádbajom, Tataros, Érbogyoszló, Biharkaba, Cséffa, Magyarcséke, Dragánfalva, Drágcséke, Gyapju, Almamező, Biharhosszúaszó, Biharlonka, Madarász, Fugyivásárhely, Papfalva, Magyarremete, Biharfélegyháza, Szombatság, Oláhszentmiklós, Berettyószéplak, Köröstárkány, Tóti, Cécke, Rév, Vércsorog
  • Piros: Csarnóháza, Szászfalva, Biharpoklos, Tulka

Szatmár megye

  • Sárga: Kálmánd, Mikola
  • Piros: -

Szilágy megye

  • Sárga: Felsőegregy, Szilágybagos, Nagylózna, Nyirsid, Náprád, Alsóegregy
  • Piros: -

A hétfőn közzétett adatok szerint az ország több mint 3100 településének túlnyomó többségében a zölddel jelölt forgatókönyvet lehet alkalmazni, vagyis megnyitnak az iskolák, az utóbbi két hétben  ugyanis a helyi lakosság kevesebb mint 1 ezrelékét diagnosztizálták koronavírussal. Az országban 43 olyan település van, ahol az utóbbi két hétben a lakosság több mint 3 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést: ezeken a vörössel jelölt forgatókönyvet kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy az oktatás minden osztály számára az interneten indul.

Az ország 410 településén 1 és 3 ezrelék között mérték az utóbbi két hét lakosságarányos fertőzési rátáját. Ezeken a településeken a hatóságok a sárgával jelölt forgatókönyv alkalmazását javasolják, ami azt feltételezi, hogy az alsó tagozat és a végzős (8. és 12.) osztályok diákjai vehetnek részt személyesen az órákon, a többi diák számára pedig - heti, kétheti váltásokban - váltakozva szerveznek hagyományos és online oktatást.








EZT OLVASTA MÁR?

X