Az erdélyi magyarok nagy többsége úgy véli, hogy gyermekeiknek jól meg kell tanulniuk románul, és nem feltétlenül támogatják a romániai magyar oktatásnak az erdélyi magyar politikai elit által szorgalmazott intézményes különválását a román nyelvű oktatástól. Ez az egyik legfontosabb következtetése a Kisebbségi Monitor 2020 című felmérés szerdán, Kolozsváron ismertetett gyorsjelentésének.

A Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet átfogó közös vizsgálata júniusban, az erdélyi magyarokra reprezentatív, 968 fős mintán, telefonos adatfelvétellel készült. A közvélemény-kutatás eredményeiről Székely István Gergő, Toró Tibor és Kiss Tamás kisebbségkutatók számoltak be sajtótájékoztatón. Ismertették egy júliusban, 1842 fős mintán, online adatfelvétellel készült felmérés adatait is, amelyet elsősorban összefüggések megragadására és magyarázó modellek feltárására használtak fel.

Székely István Gergő, a Székelyföldi Közpolitikai Intézet kutatási igazgatója elmondta, vizsgálatukban a román-magyar viszony megítélését, a román nyelvhez való viszonyt, illetve az oktatási rendszer megítélését járták részletesebben körül. Emellett azt próbálták kideríteni, hogy az intézményekhez szembeni bizalomban, illetve a nem demokratikus döntési mechanizmusok támogatottságában történt-e elmozdulás a korábbi (COVID 19 járvány előtti) adatfelvételekhez képest.

A román nyelvhez való viszony

Toró Tibor, a Bálványos Intézet munkatársa elmondta, a felmérés eredményei szerint a magyarok 22 százaléka beszél (saját megítélése szerint) tökéletesen vagy anyanyelvi szinten, 33 százaléka jól, de érezhető akcentussal románul; 29 százalék az esetek nagy többségében meg tudja értetni magát, míg 16 százalék nehézségekkel, vagy egyáltalán nem beszél. A korábbi felmérésekkel végzett összehasonlítás alapján a kutató szerint kijelenthető, hogy a magyarok szubjektív román nyelvtudása lassan, de folyamatosan csökken. Megjegyzendő, hogy a Székelyföldön kívül a Partiumban, illetve a fiatalok és a nők és természetesen az alacsony státusúak között felülreprezentáltak, akik nem beszélnek jól románul.

A felmérés szerint az erdélyi magyarok soraiban szinte teljes az egyetértés abban, hogy szükség van román nyelvtudásra. Ezt mutatja, hogy a válaszadók 69 százaléka szerint nagyon fontos és további 22 százaléka szerint fontos, hogy a gyermekeik jól megtanuljanak románul, és csupán 1-1 százalék azok aránya, akik szerint egyáltalán nem fontos, vagy nem fontos.

Ugyanakkor – emelte ki Toró – a magyarok nincsenek tudatában annak, hogy valójában egyetértenek a román nyelvtudás fontosságában. Egyharmaduk ugyanis teljes mértékben és további 13 százalékuk inkább egyetért azzal a kijelentéssel, hogy „sok magyar nem is akar megtanulni románul” (ami persze mindig másokra és nem rájuk vonatkozik). A kijelentéssel csupán 18 százalék nem ért egyet egyáltalán, illetve további 7 inkább. „A kérdésre adott válaszok arra utalnak, hogy a magyarok többsége interiorizált egy a románok körében széles körben elterjedt (ugyanakkor teljességgel hamis) sztereotípiát” – fogalmazott a kutató.

Toró szerint az is nyilvánvaló, hogy a román nyelv jelentős frusztrációk tárgya sokak számára. A megkérdezettek 22 százaléka szorong, ha románul kell beszélnie és csupán 53 százalék azok aránya, akikre ez egyáltalán nem jellemző. Úgy tűnik, hogy ezzel a szorongással szorosan összefügg, hogy sokan (38 százalék) szeretne akcentus nélkül beszélni románul, vagyis szeretné, hogy ne tűnjön fel román környezetben, hogy magyar és csupán 41 százalék azok aránya, akikre ez egyáltalán nem jellemző.

A kutató szerint érdemes kiemelni, hogy a szorongás és ezzel összefüggésben az akcentus nélküli romántudás iránti vágy az átlagnál jóval nagyobb arányban jellemzi a Székelyföldön, többségi környezetben, falun élőket és hasonlóképpen a nőket és a fiatalokat, illetve általában véve azokat, akik kevésbé tudnak románul. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők ugyan az átlagnál kisebb arányban szoronganak a román nyelv miatt, viszont nagyobb arányban vágynak arra, hogy akcentus nélkül beszéljenek.

A felmérés arra is rákérdezett, hogy mennyire zavarja a kérdezetteket, ha valakit nyilvános helyzetben a médiában hibásan, vagy akcentussal hallanak románul beszélni. Ezt egy (0 és 10 közötti) skálán kellett értékelni a között, hogy az illetőt nem zavarja egyáltalán és a helyzetet másoknak is meg kellene érteniük, illetve, hogy nagyon szégyelli magát és felháborítónak tartja az esetet. A hibás beszéd esetében 51, az akcentus esetében 74 százalék választotta az első szélső értéket, vagy, hogy egyáltalán nem zavarja. A hiányos nyelvismeret vagy akcentus iránti intolerancia azonban így sem jelentéktelen és magasabb a szórványban, nagyvárosokban, az értelmiségiek között.

Az oktatási rendszerhez való viszonyulás

Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa elmondta, felmérésükben a romániai oktatást és a magyar nyelvű oktatást egyaránt értékeltették a válaszadóikkal. A román oktatás minőségéről a magyar válaszadók véleménye lesújtó, míg a magyar nyelvű oktatást ennél lényegesen pozitívabban értékelik. A szociológus szerint kijelenthető: a magyar nyelvű oktatás számára kedvező vélekedések az egyik fő okát képezik annak, hogy az erdélyi magyarok anyanyelvükön iskoláztatják a gyermekeiket. „Főként, ha figyelembe vesszük a román nyelvvel kapcsolatos frusztrációkat” – tette hozzá.

Kiss Tamás leszögezte: az erdélyi magyaroknak az oktatás minőségével kapcsolatos percepciói valójában nincsenek összhangban erdélyi magyar politikai elit vélekedéseivel. „A politikai elit esetében mintha olyan konszenzus látszott volna kialakulni, hogy a magyar oktatás minősége gyengébb a románnál. Ezt a konszenzust a magyar oktatás szempontjából rettentően károsnak, szakmailag pedig nem kellőképpen megalapozottnak tartjuk” – jelentette ki.

A szociológus kifejtette: a politikai eliten belüli vélekedések elsősorban a magyar diákok érettségi eredményeire alapoznak, ahol az átmenési arányok 2012 óta valóban drasztikusan alacsonyabbak az országos átlaghoz viszonyítva. A különbséget azonban szinte kizárólag a román nyelv és irodalom vizsgaeredmények adják. Ezek nélkül a magyarul tanulók sikerességi arányai gyakorlatilag az országos átlaggal egyeznének meg. A politikai elit jelentős része pedig ahelyett, hogy tematizálná az érettségi procedúrában rejlő meglehetősen egyértelmű diszkriminációt (mármint, hogy a magyar intézményes környezetben tanuló és magyar anyanyelvű diákokat román egynyelvűek számára kidolgozott eszközökkel vizsgáztatják) a magyar oktatás alacsonyabb színvonalának a gondolatát teszi magáévá – magyarázta.

A felmérés szerint egyébként a román érettségit a választókorú magyarok 67 százaléka érzi diszkriminatívnak és 28 százaléka tartja igazságosnak. Ez utóbbi arány Kiss Tamás szerint nyilvánvalóan magasnak tekinthető, de egyáltalán nem meglepő, miután a kérdés gyakorlatilag nem tematizálódik. Emlékeztetett: a PISA és egyéb nemzetközi mérések sem igazolják vissza a magyar diákok gyengébb teljesítményét, inkább az ellenkezőjéről tanúskodnak.

A kutató elmondta, a romániai magyar oktatás az utóbbi években felgyorsult „párhuzamosodásának” megítélése inkább negatív a magyar népesség körében. Felmérésük szerint ugyan kevesen tartják előnyösebbnek, ha magyar gyermekek románul tanulnak (3 százalék), de 51 százalék szerint az ideális megoldás a fele-fele arányban román és magyar oktatás és csupán 40 százalék szerint ideális ha a gyermekek magyar nyelven tanulnak. A „fele-fele” megoldás ráadásul a tömbterületeken, leginkább a Székelyföldön népszerű. Ez az eredmény Kiss Tamás szerint úgy értelmezhető, hogy a válaszadók aggályosnak tartják a román nyelv oktatási curriculumon belüli térvesztését. 

Hasonló tendenciát mutat, hogy a felmérés szerint a válaszadók kétharmada úgy véli, a jelenlegi rendszer nem alkalmas arra, hogy a gyerekek megtanuljanak románul, 40 százalék szerint elfogadható lehetne, hogy bizonyos tárgyakat románul tanuljanak és 27 százalék szerint az is elfogadható lenne, hogy felső tagozaton a tárgyak egy jelentős része román nyelven legyen.

A különálló magyar iskolák sem örvendenek többségi támogatottságnak – derül ki az adatokból. A megkérdezettek 57 százaléka szerint kedvezőbb, ha vegyes iskolákba járnak a gyermekek. „Ehhez azt kell hozzátenni, hogy 2012 és 2019 között a vegyes iskolákba járó diákok aránya 42 százalékról 35 százalékra csökkent, azaz a domináns trend intézményes értelemben is a párhuzamosodás volt” – magyarázta Kiss Tamás.

„A politikai elitnek kultúrfölénytudata van”

A Maszol kérdésére a szociológus elmondta: problémásnak tartja, hogy erdélyi magyar politikai elit 99 százalékban a nyelvi-etnikai reprodukciót (azaz a magyar identitás megőrzését) tematizálja, egyáltalán nem esik szó a közösség marginalizációjáról. Nem beszélnek például arról, hogy a magyar gyerekek a román diákoknál szignifikánsan kevesebben férnek hozzá a felsőoktatáshoz, ahol egyébként is alulreprezentáltak. Kiss Tamás szerint nem azért nem beszél a közösség marginalizációjáról az erdélyi magyar politikai elit, mert nem meri ezt tematizálni, hanem azért, mert nem is tud a jelenségről.

„Vezető politikusok csodálkozva visszakérdeznek, amikor azt hallják, hogy a magyarok körében a felsőfokú végzettségűek aránya kisebb az országos átlagnál. Kultúrfölénytudatuk van. Olyan kultúrfölénytudatuk, amelyet a felméréseink adatai nem támasztanak alá. A marginalizációnak intenzív módon kitett kategóriák számára ez problémát jelent, akkor is, ha ezt az elit nem problematizálja” – magyarázta.

Kiss Tamás megjegyezte, nem biztos, hogy az oktatási rendszer az egyetlen okozója ennek a jelenségnek, hiszen korábbi felmérések szerint a marosvásárhelyi vagyonnyilatkozat-köteles vezetőknek mindössze 12 százaléka, a sepsiszentgyörgyiekének pedig az 50 százaléka magyar.