Arafat az iskolakezdésről: kiteszik a tanteremből azt a diákot, aki nem hord maszkot


-A A+

Egyértelmű szabályokra lesz szükség a hétfői tanévkezdéskor Raed Arafat szerint. „Ha egy diák nem hajlandó maszkot viselni, ki kell tenni a tanteremből, mert veszélyezteti az osztálytársait” – jelentette ki szerda este a Digi24-nek a belügyi államtitkár.

Arafat elmondta, kezdetben várhatóan nem lesz könnyű betartatni a gyerekekkel a járvány miatti védekezési szabályokat. Szerinte nem feltétlenül a kilátásba helyezett szankciók jelentik a megoldást. Határozottan a diákok tudtára kell adni, hogy mihez tartsák magukat.

Az államtitkár úgy véli, a gyerekek magatartását nagy mértékben befolyásolja, amit otthon hallanak a járványról. „Ha a diák a szüleitől azt hallja, hogy a vírus nem létezik, csak egy vicc és a maszkviselés is csak egy vicc, akkor eleinte nehéz lesz vele boldogulni. Egyértelműen tudtára kell adni, hogy az iskolában bizonyos szabályokat be kell tartani” – jelentette ki.

Arafat szerint már a tanévkezdés első napján nyíltan és részletesen el kell magyarázni a diákoknak, hogy milyen veszélyekkel jár a járvány és hogyan lehet védekezni ellene. El kell mondani nekik azt is, milyen következményekkel jár a védekezési szabályok megszegése. „Ha nem tartod be a szabályokat, kiteszünk az osztályból, és értesítjük a szüleidet, mert veszélyezteted az osztálytársaidat és a családjukat. Ezt kell nekik elmagyarázni” – fogalmazott az államtitkár.








EZT OLVASTA MÁR?

X