Eldőlt: online képzésben részesül az erdélyi magyar egyetemisták zöme


-A A+

A BBTE magyar hallgatóinak hozzávetőleg háromnegyede egyáltalán nem kell órákra járjon az új tanévben, a Sapientián pedig hibrid oktatás folyik majd, tömbösített rendszerben.

Online folyik majd októbertől az oktatás a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) alkotó karok többségén. Az erről szóló döntést szeptember 10-i ülésén hozta meg az egyetem szenátusa, a karok javaslatai alapján.

Soós Anna rektorhelyettes elmondása szerint hibrid oktatás csak azokon a karokon lesz, ahol nagy a súlya a gyakorlati képzésnek: fizikán, kémián, biológián, testnevelésen, színművészetin, illetve a teológiák zeneszakjain. Az összes többi karon az oktatás teljes egészében átkerül az online térbe.

Némiképp módosult az eredeti elképzelés

A BBTE szenátusának döntése némiképp eltér az előzetes elképzelésektől, ismerte el Soós Anna, amelyek szerint az első évesek és a végzősök esetében mindenhol hibrid rendszert vezettek volna be. Ez a lehetőség adott volt minden kar számára, azonban az esetek többségében nem éltek vele, úgy ítélve meg, hogy a hallgatók létszámából és a rendelkezésre álló terek méretéből és jellegéből fakadóan nem lehetne az oktatást biztonságosan lebonyolítani.

A rektorhelyettes asszony becslései szerint a BBTE magyar hallgatóinak körülbelül 75 százaléka részesül majd kizárólag online oktatásban. A szenátus döntését a félév során a járványügyi mutatók alakulásának függvényében módosíthatják, hibrid oktatásra állítva át az online karokat, de a helyzet rosszabbodása esetén fordított helyzet is bekövetkezhet.

A Sapientia valamennyi karán hibrid oktatásra készülnek

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusa szeptember 11-én vitatja meg a vezetőtanács döntését, amelynek értelmében valamennyi karon hibrid oktatással indul az első félév. Dávid László rektor elmondása szerint minden előadást online tartanak majd, akárcsak a szemináriumok jó részét és a laborgyakorlatok elméleti felkészítőjét is.

A tulajdonképpeni gyakorlati képzés hagyományos módon fog folyni, szemtől-szemben, azonban a foglalkozások tömbösítve lesznek, a csoportokat pedig kisebb létszámú alcsoportokra osztják, hogy teljesíthető legyen az előírt társadalmi távolságtartás. A tömbösítés és a csoportok felosztása miatt az órarend elkészítése idén sokkal bonyolultabb volt, mint más években, mondta a rektor.

A kollégiumi szobákban felváltva lakhatnak a hallgatók, egyszerre csak egy, Marosvásárhelyen három-, Csíkszeredában pedig kéthetente fogják váltani egymást. Ha egy karon belül, három különböző csoportban egy-egy hallgató megbetegedne, akkor a teljes kar online oktatásra áll át.

Továbbá a kolozsvári Műszaki Egyetemen várhatóan hibrid rendszerben kezdenek, az erre vonatkozó döntést szeptember 11-i ülésén hozza meg a szenátus, tudtuk meg. 








EZT OLVASTA MÁR?

X