Nyolc millió lej értékben róttak ki bírságokat a vendéglátóipari egységekre a nyár folyamán


-A A+

Az országos katasztrófavédelem felügyelői a nyár folyam 8000 turisztikai egységnél, vendéglőknél, teraszoknál, klubokban végeztek ellenőrzéseket, és ezek nyomán több mint 4600 szankciót róttak ki, mintegy 8 millió lej értékben - jelentette be pénteken Bogdan Despescu belügyi államtitkár a minisztérium székhelyén.

A belügyminisztérium alkalmazottai emellett több mint 395 000 feljelentés kivizsgálására szálltak ki, 1235 körözött személyt azonosítottak, és több mint 13 000 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetése közben, számolt be az államtitkár, megjegyezve, hogy a bűncselekmények száma több mint 9%-kal csökkent a tavalyhoz képest az idei nyári szezonban.

 

Az országutakon és autópályákon naponta több mint 1600 közlekedési rendőr teljesített szolgálatot a közúti torlódások és a súlyos balesetek megelőzése érdekében. „Az illetékes hatóságok 51 000 gépkocsivezetői engedélyt és megközelítőleg 18.000 járműforgalmi engedélyt vontak be. A közlekedésrendészek munkája nyomán nőtt a közúti biztonság, több mint 18%-kal csökkent a súlyos közúti balesetek száma' - mutatott rá Despescu.

Az országhatáron több mint 3600 határrendész teljesített szolgálatot naponta, több mint 6300 személyt fülelve le, akik törvénytelenül próbáltak meg belépni az ország területére. A határrendészet összesen 1,2 millió lejre rótt ki bírságokat. Az országos katasztrófavédelem munkatársai százezernél több bevetésen vettek részt a bajba került vagy veszélyben levő állampolgárok megsegítése érdekében. 

Konstanca megyébe ezernél több rendőrt és katasztrófavédelmi felügyelőt rendeltek ki ideiglenesen a tengerparton nyaraló nagy számú turista biztonsága érdekében. A nyár folyamán országos szinten közel 2,4 millió személyt és több mint 274.000 céget ellenőriztek az illetékes hatóságok, összegzett még Despescu.








EZT OLVASTA MÁR?

X