Bemutatkozott a Szabad Emberek Pártjának székelyudvarhelyi csapata


-A A+

Csütörtökön mutatta be a sajtónak választási programját a POL székelyudvarhelyi csapata. A találkozón jelen volt Gálfi Árpád polgármesterjelölt és a Székelyudvarhelyi Szabad Emberek önkormányzati képviselőjelöltjei is.

A sajtóeseményen elmondták, hogy a programjuk kidolgozáskor a 2017-ben elkészült valós konzultáción alapuló, szakértők által készített tanulmányt használták. Ehhez megvalósítható, számokkal alátámasztott, ezáltal számon kérhető program állt össze, amely a következő tíz évre meghatározza Székelyudvarhely jövőjét, fejlődését.

Gálfi Árpád, a szabad emberek polgármesterjelöltje kiemelte: ezzel az emberileg hiteles, szakmailag kompetens csapattal folytatni akarják az elmúlt ciklusban megnyert pályázatok kivitelezését, ugyanakkor a 2021-2027-es EU pályázati ciklusban eredményes forráslehívásra készülnek, amely segítségével többek közt a várost elkerülő terelőutakra koncentrálnak. A bukaresti Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél már letett pályázatok esetén kiemelten a sportinfrastruktúrára fókuszálnak a Városi Stadion felújításával, a Városi Uszoda megépítésével.

Az „Élhető és szerethető Székelyudvarhelyért”  összeállított programot 11 pillérre bontották: oktatás, gazdaságfejlesztés, kultúra, egészségügy, sport és egészséges életmód, egyházi és szociális törekvéseink, együttműködés civil szervezetekkel, közbiztonság, turizmus, vonalas infrastruktúra, a lakosságot szolgáló egyéb fejlesztések. Mint mondták mindegyik pillérhez a csapatból a hozzáértő, a területen a legnagyobb tapasztalattal rendelkező jelöltek járultak hozzá tudásukkal, rálátásukkal, szakértelmükkel: András Lehel közgazdász, Albert Sándor közgazdász, Szabó Zsuzsa pedagógus, Ölvedi Zsolt gyógyszerész, Pálfi Kinga pszichológus, Godra Zsolt mérnök, Major Sándor vállalkozó, Péter Balázs közgazdász, Nagy Endre tanár, Tankó Ágnes civil.

A program 11 pilléréhez rendelt részletes költségvetés itt található meg.

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X