Felújítják a Sepsiszentgyörgyi Speciális Iskolát


-A A+

A háromszéki önkormányzat uniós pályázati pénzből teljesen felújítja a sepsiszentgyörgyi Speciális Iskolát. Várhatóan október elején írják alá a finanszírozási szerződést a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökséggel.

A tervek szerint a Kálvin téri iskola meglévő épületére húznak még egy emeletet, építenek egy étkezdét és sporttermet, illetve belső felújítást is végeznek. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint teljes körű korszerűsítést végeznek és a pályázat eredményeként 21. századi modern tanintézményt használhatnak a speciális nevelési igényű gyerekek.

Henning László, a háromszéki önkormányzat alelnöke emlékeztetett, hogy 1984-től működik Sepsiszentgyörgyön a speciális iskola és az épületen utoljára 2005-ben végeztek nagyobb javítást. Nemcsak az épületet modernizálják, hanem az iskola felszereltségét is – tette hozzá Henning László, aki szerint az uniós pályázat értéke 13,1 millió lej, amelyből az önrész értéke 6,4 millió lej.

A háromszéki önkormányzat alelnöke szerint megoldást kell találni arra, hogy amint elindul az épület teljes felújítása, hol jár majd iskolába a több mint száz különleges igényű diák.

Forró Huba, a speciális iskola igazgatója szerint az a cél, hogy az enyhe, súlyos és halmozott sérüléssel rendelkező tanulóknak esélyegyenlőséget biztosítsanak és segítsék őket a közösségbe való beilleszkedésben.

Tapasztalatuk szerint az iskola iránt egyre nagyobb az igény, jelenleg 19 osztállyal működnek előkészítőtől a nyolcadik osztályig. Az idei tanévet 138 speciális nevelési igényű diák kezdte meg, az intézményben 56 pedagógus dolgozik a 16 fős irodai és karbantartó személyzet mellett, mondta az igazgató. A felújítás előtt álló épületben működik még a Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ, amelyhez az iskolapszichológusok, logopédusok, mediátorok tartoznak.








EZT OLVASTA MÁR?

X