Koronavírus: Bukarest mellett négy megyében igazolták a legtöbb új esetet az elmúlt héten


-A A+

Az elmúlt héten az új koronavírusos esetek több mint 30 százalékát Bukarestben, illetve Iaşi, Kolozs, Temes és Suceava megyében regisztrálták – tájékoztatott kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

A jelentés szerint szeptember 14-e és 20-a között az új esetek 32,8 százalékát az említett megyékben és a fővárosban jegyezték, a COVID-19 számlájára írható elhalálozások 32 százalékát pedig Bukarestből, Máramaros, Bihar, Hunyad és Prahova megyéből jelentették.

Bukarestben és 11 megyében a százezer lakosra jutó megbetegedések száma meghaladja a 100-at. Tizenöt megyében – Fehér, Botoşani, Kolozs, Kovászna, Ialomiţa, Ilfov, Máramaros, Olt, Szatmár, Szilágy, Szeben, Suceava, Temes, Tulcea és Vâlcea – növekvő tendenciát mutatnak az esetszámok.

Az INSP szerint minden 23. esetet az egészségügyi alkalmazottak körében regisztrálják. Az elhalálozottak 80,7 százaléka 60 évnél idősebb személy volt, 59,8 százaléka pedig férfi. Az elhalálozott személyek 95 százalékának legalább egy társbetegsége volt.

Az elmúlt héten 208 koronavírusgócot jelentettek, ebből 44 egészségügyi intézményben, 38 gyermek- vagy idősotthonban, 33 gyárakban, 15 közintézményekben, 13 oktatási intézményekben alakult ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X