Festékkel leöntöttek egy kolozsvári honvédemlékművet
Ismeretlenek piros festékkel öntötték le a kolozsvári Kismezői temetőben azt az első világháborús emlékművet, melynél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Szent László Serege Egyesület szeretett volna kedden délután megemlékezést tartani a trianoni döntés évfordulója alkalmából.
Pap Ferencz, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kolozsvári szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a korábbi évektől eltérően idén a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem engedélyezte a megemlékezésüket. Az emlékmű meggyalázásával akkor szembesültek, amikor magánemberként hárman kimentek a temetőbe, egy koszorúval leróni a kegyeletüket. Hozzátette, a festéket kedden önthették az obeliszkre, mert az még nem száradt meg egészen, mire odaértek.
Pap Ferencz tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben rendszeresen megemlékezést tartottak az obeliszk mellett a trianoni döntés évfordulóján. A megemlékezéseken általában pár tucat fiatal vett részt. A két évvel ezelőtti megemlékezésen az Új Jobboldal nevű szélsőségesen nacionalista román szervezet néhány aktivistája is megjelent, de a rendezvény rendbontás nélkül fejeződött be.
Az idei megemlékezés szervezőit kedd reggelre idézték be a polgármesteri hivatalhoz, ahol közölték velük, hogy a rendezvényt betiltották. Egy olyan törvénycikkelyre hivatkoztak, amely tiltja a fasiszta, kommunista, rasszista vagy soviniszta tömegrendezvényeket, illetve az olyan gyülekezéseket, amelyek a haza és a nemzet becsmérlését szolgálják, nemzeti vagy vallási alapú gyűlöletre uszítanak.
Kedd délutánra kivezényelték a temetőbe a csendőrséget, hogy szükség esetén érvényt szerezzenek a hivatal tiltó rendelkezésének. Nem sokkal a csendőrök után megjelentek a nyomozók is, és mintát vettek az emlékműre öntött festékből.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a csendőrség igazoltatta a koszorúval kivonuló három fiatalt, és jelenleg azt vizsgálja, hogy uszító jellegű-e a koszorú piros-fehér-zöld szalagjára írt szöveg.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni