Úzvölgyi temető: a Dormánfalva ellen megnyert perre építkezni lehet


-A A+

Kedvezően befolyásolja az úzvölgyi temető ügyében indult tucatnyi per kimenetelét, hogy a Marosvásárhelyi Ítélőtábla jogerős ítélettel megerősítette Csíkszentmárton tulajdonjogát a temető és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyák fölött – jelentette ki a Maszolnak Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A politikust az ítélet jogi következményeiről kérdeztük. „A temető ügyében zajló perek közül a legfontosabb a tulajdonjog tisztázásáról szólt. Ezt megnyertük. Erre pedig már építkezni lehet akár az építkezési engedéllyel, akár a dormánfalvi bekebelezéssel, akár a megyehatárral kapcsolatos perben is” – fogalmazott Borboly Csaba.

A tanácselnök elmondta, a megyei önkormányzatnak van stratégiája az úzvölgyi temetőhöz kapcsolódó tizenkét per lebonyolítására. Nyomon követik azt, hogy miként lehet egy-egy per különböző fejleményeit a többi per tárgyalása során felhasználni.

„Taktikailag nagyon fontos a perek időrendisége. Nekünk most a marosvásárhelyi ítélet nagyon jól jött. Most volt szükség erre a döntésre, hogy a többi pert is tudjuk megerősíteni” – fejtette ki Borboly Csaba. Leszögezte: a mostani ítélet azért is fontos, mert hasonló ügyben újabb eljárást indítani és Csíkszentmárton tulajdonjogát a temető fölött nem lehet. „Reménykedem abban, hogy ha nehezen is, de helyre tudjuk állítani a régi állapotot” – mondta a megyeelnök.

Dormánfalva önkormányzata 2019 áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Tavaly június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.







EZT OLVASTA MÁR?

X