Raed Arafat: tőlünk függ, mennyire lesz súlyos a második hullám
A COVID-19-járvány második hullámának súlyossága az embereknek a korlátozó intézkedésekkel szembeni reakciójától függ – jelentette ki pénteken Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője.
„Úgy véljük, hogy a második hullám a tél folyamán áll be az északi féltekén. Tőlünk függ, hogy ez a második hullám mennyire lesz súlyos. Ha sikerül megállítanunk az esetszámok növekedését, megtartani a jelenlegi szinten, majd lassan csökkenteni a napi új esetek számát, ellenőrzés alatt tudjuk tartani a helyzetet, amint azt az első hullám idején is megtettük” – fejtette ki Arafat.
Hozzátette, hogy ha a szabályokat nem tartjuk be, és nyomás hatására a hatóságok nem hoznak meg bizonyos korlátozó intézkedéseket, akkor „lehetséges, hogy a harc sokkal nehezebb és hosszabb lesz”.
„Minden attól függ, hogy hogyan dolgozunk mindannyian össze” – szögezte le a DSU vezetője. „A koronavírust nem lehet megállítani, az egyetlen megoldás a járvány ellenőrzés alatt tartására a megelőző intézkedések betartása. (...) De még a megelőzés sem nyújt 100 százalékos védelmet” – hangsúlyozta.
Az intenzív terápiára szoruló esetek számának emelkedésével még nehezebb lesz a helyzet – tette hozzá. Megemlítette ugyanakkor, hogy más országokhoz viszonyítva Romániában sokkal nagyobb számú koronavírustesztet végeznek naponta. Arafat szerint van esély arra, hogy gyorsteszteket szerezzenek be, amelyek eredményének a feldolgozása kevesebb ideig tart, és ez segítséget jelentene jelen körülmények között.
(Címlapfotó forrása: Agerpres)
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni