Tanügyminisztérium: már több mint ezer oktatási intézmény van zárva országszerte
Országszerte 1040 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás – tájékoztatott pénteken a tanügyminisztérium.
A megyei tanfelügyelőségek által szerda délig közölt adatok értelmében az ország 11 381 tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenléttel zajlik a tanítás, 5235-ben a sárga forgatókönyv szerinti, azaz hibrid oktatás zajlik, 1040 tanintézetben pedig a piros forgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.
A szaktárca megjegyzi, hogy 291 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett koronavírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 749 tanintézetben pedig részben a településen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra.
A minisztérium hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására.
Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve.
(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni