Már több mint 2400 iskolában zajlik kizárólag online az oktatás
Országszerte 2401 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás - tájékoztatott csütörtökön a tanügyminisztérium.
A megyei tanfelügyelőségek által csütörtök délig közölt adatok értelmében az ország 10 364 tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenléttel zajlik a tanítás, 4891-ben a sárga forgatókönyv szerinti, azaz hibrid oktatás zajlik, 2401 tanintézetben pedig a piros forgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.
A szaktárca megjegyzi, hogy 368 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett koronavírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 2033 tanintézetben pedig részben a településen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra.
A minisztérium hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására.
Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve.
- Már kétezerhez közelít az internetre „költözött” iskolák száma
Társadalom - Tanügyminiszter: „Változtatunk a tananyagon, ha mindannyian online oktatásra térünk át”
Társadalom - Elrendelte a helyi járványügyi operatív törzs a bukaresti korlátozó intézkedéseket
Társadalom - Diáktanács: kezeljék prioritásként az iskolába járók tesztelését
Társadalom - Hétfői összesítés: több mint 1200 oktatási intézményben kizárólag online tanítás zajlik
Társadalom
- 33285 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33287 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33287 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33289 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33290 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33290 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni