„Volt egy kis pánik” – fegyelmezettek a vesztegzár alatt lévő székiek és tordaszentlászlóiak


-A A+

A kiugróan magas fertőzési ráta miatt harmadik napja van vesztegzár alatt Kolozs megye két, jelentős arányban magyarok lakta települése, Tordaszentlászló és Szék. A karantén kijárási tilalommal és fokozott rendőri jelenléttel jár, de a két község polgármestere szerint a lakosság fegyelmezetten viszonyul a szabályokhoz.

A szombaton nulla órától hatályba lépett vesztegzár ideje alatt Szék és Tordaszentlászló lakói csak indokolt esetben hagyhatják el a települést. Bezártak a vendéglők, a kocsmák és a panziók. A vallási ceremóniák csak szabad téren és legfeljebb húsz személy részvételével tarthatók meg, az utcákon is védőmaszkot kellett viselni.

Szék polgármestere, Sallai János a Maszol érdeklődésére elmondta: a karantén hírét értelemszerűen nem fogadja senki sem jól, a bezártság mindenkinek kellemetlen, de az önkormányzat megtett mindent annak érdekében, hogy tájékoztassa a lakosokat a szabályokról. „Azért is kellemetlen, mivel nem tudjuk, hol vannak azok a betegek, akik a vírust terjesztik. Már voltunk eleget bezárva, de a határozat, az határozat, be kell tartani a szabályokat” – jelentette ki.

A polgármester szerint a székiek betartják az előírásokat, a hatóságok eddig nem bírságoltak. Fokozott a rendőri jelenlét, fel-alá járkálnak a faluban, és igazoltatnak, de nem ez a legnagyobb gondjuk a helyieknek. Inkább az a problémájuk, hogy gazdaságilag is jelentősen érinti a falut a vesztegzár. Nagyon sokan a közeli városokban dolgoznak, de nem mindenki tudja ezt a település elhagyását lehetővé tévő dokumentumokkal igazolni.

„Remélem, hogy csökkeni fog a két hét után a betegek száma. Mostanáig csak nőtt, most 41 fertőzöttnél tartunk, mivel vannak olyanok, akik nem veszik komolyan ezt a betegséget, csak akkor, amikor már életveszélyes állapotba kerülnek” – nyilatkozta hétfő reggel Sallai János, hozzátéve, hogy szerinte azért terjed a betegség, mivel sokan azt gondolják, hogy csak egy „gyenge grippe”, és nem veszik komolyan.

A polgármester azt is elmondta, hogy a község honlapján folyamatosan hirdetik a legfrissebb információkat. Eddig 15 ezer maszkot vásároltak és osztottak ki, így személyenként 5 maszk jutott mindenkinek. Emellett pedig kézfertőtlenítőt osztanak szét, és arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy tartsák be az előírt szabályokat.

"Ha kimegyek az utcára, alig látok embert"

Tordaszentlászló polgármestere, Asztalos István  szerint a település lakosai a vesztegzár kihirdetésekor megijedtek, „volt egy kis pánik”, de azóta eltelt három nap, és megnyugodtak. Péntek óta pedig nincs új fertőzéses eset. Jelenleg a faluban 26 fertőzöttről tudnak, míg a község szintjén 38-39-ről.

„A tordaszentlászlói emberek felelősségtudatosak, fegyelmezetten betartják a szabályokat. Ha kimegyek az utcára, alig látok embert, tényleg csak akkor mennek ki a házból, ha muszáj. Elfogadta mindenki, és tudják, hogy a határozatokat az ő érdekükben hozták meg” – részletezte a polgármester.

Asztalos István szerint a legrosszabbul az étterem- és panziótulajdonosokat érintette a vesztegzár, de mivel csak két hétig tart, szerinte nem lesz nagy veszteségük. Azt is kiemelte, hogy szombat Balázs Attila lelkész szervezésével önkéntes csapat is alakult, akik a rászorulókon segítenek. A csapat a kolozsvári RMDSZ-től kapott 2500 darab kézfertőtlenítőt, és azt osztották ki a három faluban, Szentlászlón, Magyarfenesen és Magyarlétán, emellett receptet kiváltani, bevásárolni is elmennek, ha kell.

Ám a polgármester szerint erre nem gyakran van szükség, mivel a faluban a rokonok, barátok, szomszédok segítenek egymáson, az egész falu összefogott, így együtt könnyebb átvészelni ezt az időszakot.








EZT OLVASTA MÁR?

X