Nelu Tătaru szerint még idén elérhető lesz Romániában a koronavírus-vakcina


-A A+

Az egészségügyi miniszter becslése szerint december végén már elérhető lesz Romániában az első adag koronavírus-vakcina, amelyet az egészségügyi személyzet fog megkapni.

Nelu Tătaru erről kedden, egy online konferencián beszélt. Kijelentette: nem tartja valószínűnek, hogy ismét teljes körű karantént rendelnének el, mint ahogy azt sem, hogy olyan helyzetbe jutna az egészségügy, hogy az orvosoknak dönteniük kellene, kinek az életét mentik meg.

„A román egészségügyi rendszer soha nem hátrált meg. Naponta kérdeznek az intenzív terápiás osztályon levő helyekről, és arról, hogy ismét be kell-e vezetni a teljes karantént, vagy választanunk kell-e a páciensek között. Nem hiszem. A román orvost nem így nevelték” – idézte az Agerpres a minisztert.

Tătaru kifejtette, a román egészségügyi rendszer alkalmazkodott az új helyzethez, a koronavírus-járvány miatt pedig többet fektettek a rendszer korszerűsítésébe, mint az utóbbi 30 év során összesen. Azt is elmondta: becslése szerint december végén már elérhető lesz az első adag koronavírus-vakcina, amelyet az egészségügyi személyzet fog megkapni.

A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy a jelenleg érvényes korlátozásokat fenn kell majd tartani két-három hétig azt követően is, hogy az esetszámok csökkenni kezdenek, mert csak ezzel a módszerrel lehet kordában tartani a járványt.

(Nyitókép forrása: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X