Megszavazták: ingyenes szűrővizsgálatokra jogosultak az egészségügyi biztosítással rendelkező páciensek
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az állami egészségügyi biztosítással rendelkező személyeknek joguk van ingyenes szűrővizsgálatokhoz.
„Törvénybe foglaltuk, hogy ezentúl minden egészségügyi biztosítást befizető személynek joga legyen arra, hogy akár saját kezdeményezésére szűrővizsgálatot végezhessen” – mutatott rá dr. Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője. A jogszabály kidolgozója elmondta, az alsóház gyakorlatilag megadta a jogot mindenkinek arra, hogy szűrővizsgálatot végeztessen, saját kezdeményezésre is, amennyiben diagnosztizálható betegség kockázati csoportjába kerül a kora, munkahelye vagy genetikai háttere miatt.
„Jelenleg még a betegjogokat szabályzó törvény sem tartalmazza az úgynevezett screening programokon való részvételt. Ma törvénybe foglaltuk, hogy minden érintett, aki fizeti az egészségügyi biztosítást és egy bizonyos korcsoporthoz tartozik, saját kezdeményezésre vagy szakorvosa javallatára, akár kisebb egészségügyi beavatkozáson is áteshessen betegségszűrés céljából” – fogalmazott Vass Levente.
Példaként elmondta, hogy amennyiben egy személy elérte az 50. életévét, azt az életkort, amikor már javallott lehet a vastagbéltükrözés, akkor ezen korcsoport tagjai saját kezdeményezésükre is részt vehetnek kivizsgálásokon és mindezt a befizetett egészségügyi biztosításuk fedezi.
„Annak érdekében, hogy ezt a törvényt sikeresen ültethessék gyakorlatba, szükség van arra, hogy a szaktárca is kellő komolysággal foglalkozzon ezzel a módosítással, és kellő pénzkeretet rendeljen a program mellé. Meggyőződésem, hogy a társadalmunk sokkal egészségesebb lenne, amennyiben minél több szűrőprogramot vezet be az állam, így időben észre lehet venni és kezelni a betegségeket” – jelentette ki az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője.
Az alsóház 230 támogató vokssal, egy tartózkodás mellett fogadta el a páciensek jogairól szóló, 2003/46-os törvényt kiegészítő és módosító tervezetet. A képviselőház döntő házként szavazta meg a módosítást, az államfő kihirdetését követően lép hatályba.
(Címlapi illusztráció forrása: pixabay.com)
- 33026 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33028 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33028 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33029 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33031 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33031 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni