Felszólította a miniszter a tanfelügyelőket, ellenőrizzék az online órák megtartását
Monica Anisie oktatási miniszter hétfőn felszólította a tanfelügyelőket, hogy fokozzák az online tanórák monitorizálását, mivel egyre gyakrabban érkeznek jelzések a szülőktől és tanulóktól, hogy ezeket nem tartják meg.
Elmondta, a minisztérium is részt vesz ezekben az ellenőrző akciókban, és a szakszervezeti képviselők is jelezték, hogy a tanfelügyelőségekkel együtt szeretnének dolgozni a monitorizálás folyamatában.
Az érettségi és képességfelmérő vizsgatételek modelljeit hétfőn feltöltik a tanügyminisztérium honlapjára, tette hozzá Monica Anisie.
Körülbelül egymillió gyermek tanul online rendszerben – ismertette még a tárcavezető. A megyei tanfelügyelőségek által hétfő délig közölt adatok értelmében az ország 8797 tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenléttel zajlik a tanítás, 5029-ben a sárga forgatókönyv szerinti, azaz hibrid oktatás zajlik, 3830 tanintézetben pedig a piros forgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.
Megjegyzik, 375 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett koronavírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 3455 tanintézetben pedig részben a településen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra.
(Címlapfotó forrása: gov.ro)
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni