Folytatja az együttműködést Bihar és Hajdú-Bihar megye


-A A+

A szeptember végi helyhatósági választások utáni első hivatalos látogatáson járt a magyarországi Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökénél, Bulcsu Lászlónál a nagyváradi és a Bihar megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, Szabó József és Borsi Imre Lóránt. Megállapodtak abban, hogy folytatják az eddigi jó együttműködést és további közös projektekben gondolkodnak.

A helyhatósági választások utáni első hivatalos találkozóra hívta meg Bulcsu László, a magyarországi Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke Borsi Imre Lóránt megyei és Szabó József nagyváradi RMDSZ-frakcióvezetőket. A debreceni munkamegbeszélés során az Észak-Bihar megyét lefedő Érmellék kisrégió fejlesztési terveiről, a helyi termékek népszerűsítéséről, valamint civil együttműködési lehetőségekről tárgyaltak, megerősítve, hogy a közös munkát folytatni kell, és ezeket rendszeres találkozókon fogják a jövőben is részletesen kidolgozni, mondta el a Maszol kérdésére Szabó József.

Hozzátette: „az eddigi együttműködés, a közös pályázatok és a rendszeres kapcsolattartás továbbvitelét kiemelt prioritásnak tekintik a találkozó részvevői, fontos számunkra, hogy a 2021–2027-es pályázati ciklusban is legyenek közös projektjeink. Bulcsu László fideszes megyei önkormányzati alelnök szerint az RMDSZ-es polgármesterekkel tovább kell vinni az eddigi jó kapcsolatot.”

Mint ismert, a nagyözönség számára a legjelentősebb közös program az immár hagyományos augusztusi virágkarnevál Nagyváradon és Biharban, amelyre a debreceni felvonuláson résztvevő virágkocsik közül hoznak át néhányat és zenés-táncos menettel felvonulással követve végigviszik a bihari megyeszékhely fő útjain, illetve az utóbbi években, miután Nagyváradon beszűkült a mozgástér, az Érmelléken is.

Az utóbbi években több kiemelt projekt is elindult az RMDSZ Bihar megyei frakcióinak és a Hajdú-Bihar megyei kollégáik együttműködésének köszönhetőn. A Román–Magyar Határ Menti Együttműködési Programban például több stratégiai pályázat zajlott le, illetve fut még mindig, amelyek révén például megújult a Szigligeti Színház színpadtechnikája, vagy új kulturális központ épül Váradvelencén. Ugyanakkor az egészségügyi stratégiai pályázatban is partnerek a felek a határ két oldalán, és további kisebb határ menti pályázatban működnek együtt önkormányzatok Bihar és Hajdú-Bihar megyéből.








EZT OLVASTA MÁR?

X