Rendkívüli korlátozásokat vezetnek be a hatóságok a járvány megfékezésére
Újabb megszorító intézkedéseket jelentett be Klaus Iohannis államfő az általa elnökölt csütörtöki esti kormányülés elején. Ludovic Orban miniszterelnök közölte: a szabályok hétfőtől lépnek érvénybe.
Az államfő az eddig meghozott korlátozó intézkedések nem elegendőek, szigorítani kell ezeken a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorításának érdekében. Közlése szerint a veszélyhelyzetet szabályozó kormányhatározatot a következő előírásokkal egészítik ki:
- Minden iskola áttér online oktatásra
- A köz- és magánszférában dolgozók egyaránt távmunkára térnek át, ahol lehetséges
- Az üzletek legkésőbb este 9-kor bezárnak
- Korlátozzák az éjszakai kijárást
- Betiltják a társas összejöveteleket (például a házibulikat)
- Bezárják a vásárokat, piacokat (nincs pontosítva még, hogy ez az élelmiszerpiacokat érinti-e)
- Kötelezővé teszik a kültéri maszkviselést az egész országban
Az államfő elmondta, az intézkedések célja, hogy a gazdaság ne álljon le, ugyanakkor az emberek is biztonságban legyenek. „Azt szeretnénk, hogy a romániaiaknak a normálishoz közelítő életük legyen a továbbiakban is. Csakhogy most rendkívüliek a körülmények, járványhelyzet van, és ettől nem tudunk eltekinteni” – mondta Iohannis.
Az elnök felkérte a kormányt, hogy gondoskodjon a december 6-i parlamenti választások biztonságok megszervezéséről. Szerinte a helyhatósági választásokon bebizonyosodott, hogy ez lehetséges. Leszögezte: nem halasztják el a parlamenti választásokat. „A demokráciát nem lehet zárójelbe tenni. Az erős nemzetek válsághelyzetben is megtartják a választásokat” – jelentette ki Iohannis, az Egyesült Államokat hozva fel példának.
Hétfőtől lépnek életbe
A miniszterelnök – szintén a kormányülés elején – elmondta, a Klaus Iohannis államfő által bejelentett újabb korlátozások hétfőtől lépnek életbe. Az intézkedésekről szóló javaslatokat az országos vészhelyzeti bizottság készíti elő, majd a kormánynak bele kell foglalnia a veszélyhelyzetről szóló határozatba. Ludovic Orban ugyanakkor "határozottságot és maximális elkötelezettséget" kért a miniszterektől és az illetékes intézményvezetőktől az új intézkedések gyakorlatba ültetése terén.
(Címlapfotó forrása: képernyőfotó/Facebook)
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni