A kulturális sokszínűségről beszélt Németh Zsolt a Sapientia ballagásán


-A A+

Nem az intézményeknek, hanem a társadalomnak kell multikulturálisnak lennie - jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szombat délelőtti ballagási ünnepségén.

Németh Zsolt azt követően szólalt fel a ballagási ünnepségen, hogy átvette a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. Beszédében többek között azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a térségnek, Romániának, de egész Európának is az egyik legnagyobb értéke, hogy különböző kultúrájú, különböző nyelvű és identitású emberek élnek benne.

Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai vitákban vannak, akik az intézményeken belüli multikulturalitásért szállnak síkra. Vannak, akik egy szervezetbe, egy igazgatásba kényszerítenék azokat is, akik önálló intézményeket akarnak. Úgy vélte, ez a megközelítés alááshatja a kulturális sokszínűség megvalósítását.

„A magyar kormány azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. Ezt nevezzük autonómiának" - nyomatékosította az államtitkár.

Németh Zsolt felidézte, 12 évvel ezelőtt nagy ellenállással szemben kellett megalapítani a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, aztán nagy ellenállással szemben kellett életben tartani az intézményt. Megemlítette, vannak, akik úgy vélik, hogy a magyar kormány máshonnan vonja el a támogatást, amit az erdélyi magyar egyetemnek juttat. „Ez nem támogatás, hanem befektetés a magyar nemzet, Románia és az egész Közép-Európa jövőjébe" - fogalmazott az államtitkár.

Úgy vélekedett, az önálló magyar intézmények lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyarok otthonosan érezzék magukat a szülőföldjükön. „Az önálló magyar oktatási intézmények a saját világát a saját szülőföldjén megszervezni képes magyar jövő bölcsői. Akik ellenzik az önálló magyar felsőoktatási intézményeket, azok közül sokan azért teszik, mert azt akarják, hogy a magyarságnak ne legyen ilyen jövője" - jelentette ki Németh Zsolt.

Dávid László, az egyetem rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szakon szerzik meg a mesteri képzés elindításának a jogát.

A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán hét szakon 230 hallgató ballagott el szombaton.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X