Több mint százezer táblagépet osztanak ki hétfőtől
Újabb százezer táblagépet osztanak szét hétfőtől kezdve az iskolások számára – jelentette be szerdán Monica Anisie tanügyminiszter.
Anisie közölte: az iskolakezdés óta „sokat javult a helyzet”, a hét végéig megérkezik 82 ezre, a minisztérium által beszerzett táblagép, jövő héttől pedig elkezdik szétosztani a második szállítmányt is, ami 108 ezer eszközt jelent.
„Ma is videokonferenciát tartottunk a főtanfelügyelőkkel, amelyen arra kértem őket, hogy készítsenek újabb leltárt, mert minden nap más adatokat kap a tanügyminisztérium. Arra kértem őket, hogy beavatkozási tervet dolgozzanak ki helyi szinten minden oktatási intézmény számára. Ezen dolgoznak most” – mondta a szaktárca vezetője.
Arról is beszámolt, hogy a tanfelügyelőségek ellenőrzéseket tartanak az online oktatásról, és több helyen szankcionálták már azokat a tanárokat, akik nem hajlandók online megtartani az órájukat.
(A nyitókép illusztráció | Fotó: Pexels)
- Visszaszorulóban a hibrid oktatás: a Sapientia már elesett, a Babeș-Bolyain három kar még kitart
Gazdaság - Megszavazták: szabadnapot vehetnek ki a szülők, ha a járvány miatt a gyermekek online oktatásban részesülnek
Társadalom - Arra kérik a kormányt, hogy ahol lehetőség van rá, nyissa újra az iskolákat
Társadalom
- 33271 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33273 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33276 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni